Meglepő tények az agyunkról

Az agy kétségtelenül a legfontosabb szervünk, amely gyakorlatilag az egész testünk, szervezetünk működését irányítja. Rengeteg feladatot ellát - sokan mégis nagyon keveset tudnak róla.

Az emberi agy zsugorodik

Az emberi evolúció első kétmillió évében az agy folyamatosan nőtt egészen húszezer évvel ezelőttig, amikortól is mérete csökkenni kezdett, és napjainkig körülbelül egy teniszlabdányi mérettel zsugorodott. A szakemberek szerint ez nem olyasmi, ami miatt aggódnunk kellene, ugyanakkor a jelenség pontos okát egyelőre még nem ismerik.

Miért használ az agy annyi energiát? Az egyik legnagyobb talány, hogy az agy miért fogyaszt rengeteg energiát akkor is, ha nyugalmi állapotban van. Az IBM kutatói most úgy tűnik, megtalálták a választ. Kattintson !

Van, amiben agyunk jobb 70, mint 22 évesen

A közhiedelemmel ellentétben nem minden kognitív funkció kezd el romlani onnantól, hogy az ember középkorú lesz. Bár az agy 18 vagy 19 éves korban gyorsabban dolgozza fel az információkat, a komplex érzelmek értelmezésének képessége az 50-es éveinkig fejlődik, szókincsünk pedig a 70-es éveinkben a legnagyobb.

Az agy bizonyos feladatokat idősebb korban tud jobban ellátni
Az agy bizonyos feladatokat idősebb korban tud jobban ellátni

A negatív gondolatok megváltoztathatják az agyműködést

Kutatások igazolják, hogy a negatív életszemlélet, a sok panaszkodás, siránkozás gyakorlatilag képes újrahuzalozni az agyunkat. Az ilyen gondolkodás, illetve kommunikáció csak még jobban boldogtalanná, keserűvé tesz.

Alvás közben agyunk megbénítja testünket

Az alvás REM fázisa alatt speciális neurotranszmitterek "kapcsolják ki" a sejteket, amelyek az izmok mozgását szabályozzák. Ez többek között azért is fontos, hogy álmunkban ne mozogjunk, közlekedjünk, járkáljunk anélkül, hogy tudatunk éber lenne - tehát egyfajta biztonsági mechanizmusról beszélünk. Ha valaki nagyon fáradt vagy stresszes, és a cirkadián ritmusa összezavarodik, vagy alvása nem megfelelő minőségű, előfordulhat, hogy tudata hamarabb ébred fel, mint az izmai és a teste, és átmeneti bénulást, mozgásképtelenséget tapasztal. Ezt az egyébként igen ijesztő jelenséget alvási paralízisnek nevezzük, és szerencsére elegendő pihenéssel "gyógyítható".

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.