Veszélyben a szíved, ha ezt tapasztalod

A szívbetegségek okozzák évről évre a legtöbb halálesetet, ezért kiemelten fontos tisztában lenni néhány tünettel, amelyek mögött ilyen rendellenesség állhat.

Dr. Ameet Bakhai, a londoni Spire Bushey Kórház kardiológusa szerint az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják a jeleket, pedig ha időben felismernék, hogy baj van, sok esetben elkerülhető lenne a tragédia. A szakember elárulta, hogy egy egészséges embernek minden nehézség nélkül fel kell tudnia szaladni két lépcsőfokon, fel kell tudnia gyorsan állni szédülés nélkül, és húsz másodpercig vissza kell tudnia tartani a lélegzetét – derül ki a Daily Mail cikkéből.

Erre a tíz tünetre mindenképp figyelj oda

  1. nehézség lehajoláskor
  2. légszomj
  3. erős szívdobogás
  4. szorító mellkasi fájdalom
  5. fájdalom a bal karban
  6. nehézség felálláskor
  7. egyéb mellkasi fájdalom
  8. duzzadt, dagadt lábak
  9. rendszertelen szívverés
  10. szédülés hirtelen felálláskor
szív, szívbeteg, szívinfarktus, vizsgálat, prevenció, megelőzés
Fontos a szív kivizsgálása, ha fellépnek a tünetek. Fotó: Getty Images

Dr. Bakhai szerint sokan azt gondolják, hogy az olyan tüneteket, mint a szédülés és a lábdagadás valami más okozza, így a szívproblémák korai jeleiként nem is kerülnek szóba. Hangsúlyozta, hogy a megerőltetéskor elnehezedő kar, a lépcsőn való felfelé haladáskor jelentkező légszomj, valamint a gyakori, extra vagy kihagyott szívdobbanások súlyos problémát jelezhetnek. Ha még egy könnyű testmozgástól is megizzadsz, minden ébredéskor fáradtnak érzed maga, vagy mellkasi fájdalommal járó hányinger kerülget, az szintén a szívet érintő betegségre utalhat. Az emberek fele gyakran tapasztal ilyen tüneteket, és legtöbben nem is gondolnák, hogy ezek mind a szív működésével hozhatók összefüggésbe. Érdemes azonban minden korosztályban odafigyelni a figyelmeztető jelekre, amíg túl késő nem lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.