21 éves bajtársuktól búcsúznak a tűzoltók

Szűkszavú posztban tudatták a tűzoltók, hogy elhunyt a 21 éves Csire Zsuzsi, akinek utolsó kívánságai között volt, hogy önkéntes tűzoltó lehessen.

„Zsuzsi! Örülünk, hogy kísérőid lehettünk! Vigyázz ránk föntről!” – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-posztjában. A szűkszavú üzenet a nemrég elhunyt Csire Zsuzsiról szól, aki kétszer is új szívet kapott, ám egyiket sem fogadta be a teste, egy harmadik műtét pedig már szóba sem jöhetett.

A poszthoz már több mint 420 hozzászólás érkezett, többségükben részvétnyilvánítás. „Szegényebb lett a világ egy igazán csodás lélekkel” – írta az egyik kommentelő. „Szegény kicsi lány! Épp elkezdődött az élete. El se tudom képzelni, hogy mit élhet át a családja” – fogalmazott másikuk.

Csire Zsuzsi, önkéntes tűzoltó
Elhunyt a 21 éves Csire Zsuzsi, akinek utolsó kívánságai között volt, hogy önkéntes tűzoltó lehessen. Fotó: Hajdú-Bihar VMKI / Facebook

Gyógyíthatatlan szívizombetegséggel küzdött, veszített

A 21 éves, debreceni Csire Zsuzsinál még 10 éves korában alakult ki egy súlyos, gyógyíthatatlan szívizombetegség, egy vírusos eredetű fertőzés következtében. Így több mint egy évtizedet szinte kizárólag kórházakban töltött, és a legfontosabb pillanatait, például az ünnepeket, a születésnapokat vagy a saját szalagavatóját is ilyen intézményekben élte át – derült ki a tűzoltók egy korábbi, még januárban megosztott posztjából.

Amikor kiderült, hogy a második szívátültetés sem járt sikerrel, Zsuzsi bakancslistát készített a céljairól. Egyik terve az volt, hogy önkéntesként csatlakozik a helyi tűzoltósághoz. „Úgy gondolom, hogy az önkéntesség a mai világban egy nagyon fontos dolog, és nem lehet tényleg elégszer mondani, mert segítségre mindenütt szükség van… A világnak adni jó. Hogy másnak az örömét látjuk, az szerintem leírhatatlan dolog” – fogalmazott akkor a fiatal lány.

Videó: Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy

A lánnyal felvette a kapcsolatot Hegedűs Gábor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport elnöke, a debreceni tűzoltók pedig képzést tartottak neki, hogy egy éles bevetés során is helyt tudjon állni.

Nem láttok ma már nála bátrabb tűzoltót, nem láttok ma már nála elhivatottabb embert” – írták róla még januárban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.