Újabb szívműtéten esett át Schwarzenegger

A negyedik szívműtétet is elvégezték a világhírű színészen, de viccelődni még most is volt ereje.

Arnold Schwarzenegger szívritmus-szabályozót kapott. Az osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus korábban már három nyílt szívműtéten is átesett – árulta el az Arnold's Pump Club című podcastjának március 25-i adásában.

Arnold Schwarzenegger
Fotó: Getty Images

"Most még inkább gép vagyok"

Bár még csak néhány nap telt el a 76 éves színész beavatkozása óta, már most volt ereje viccelődni. Mint azt elmondta: végre ő is kapott egy gépi alkatrészt, mint karaktere a Terminátor-sorozatban.

„Múlt héten átestem egy műtéten, hogy méginkább egy gép legyek.”

Mint azt elmondta: azért számol be egészségi állapotáról, hogy a hasonló gondokkal küzdő embereknek segítsen. Az eddigi szívműtéteit követő beszámolói után is sokan mondtak köszönetet neki emailben és a közösségi médiában. Beszámolójából az is kiderült, hogy a negyedik műtétje után is gyorsan összeszedte magát. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az öregedés ellen az egyetlen „csodaszer” a sportolás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!