Rák - ahogy még sosem látta (2)

Az emberi test egyes szerveit, azok működését, és a szerveket érintő daganatos megbetegedéseket nézhetik meg azon az ingyenes, interaktív kiállításon, amely Budapesten, a Lurdy Házban látható április végéig.

A kiállítás olyan szervekre fordít kiemelt figyelmet, melyek rákos megbetegedése hazánkban is a leggyakoribb halálozási okok közé tartozik.

A test különböző szerveinek betegségeivel foglalkozó termekbe vezető folyosókon közvetlenül is megtapasztalható egy-egy szervünk belső felépítése, működésének hangja. Megismerkedhetünk a tüdő, a vese, a vastagbél, az emlő és a nyirokrendszer felépítésével, daganatos megbetegedéseivel.

- A Magyar Rákellenes Liga hosszú évek óta munkálkodik azon, hogy a rákos megbetegedések veszélyeire, kockázati tényezőire időben felhívja az emberek figyelmét. Ez a megelőző tevékenység nagyon lényeges, hiszen a szűrések során idejében diagnosztizált betegségek ma már gyógyíthatók. Éppen ezért fontos, hogy az emberek ne dugják homokba a fejüket és ne kezeljék úgy a rákbetegséget, mint valami ködös távoli dolgot, ami csak másokkal történhet meg - emelte ki köszöntőjében Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

A Magyar Rákellenes Liga szervezésében megrendezésre kerülő kiállítás tartalmi összeállításánál fontos szempont volt, hogy az egészséges szervek mellett a beteg, rákos szervek is láthatóak legyenek. A látogatók megismerik tehát az egyes szerveket fenyegető legsúlyosabb daganatos megbetegedéseket, a kialakulásukhoz vezető főbb kockázati tényezőket, korai felismerés lehetőségeit és persze a különböző új kezelési módokat is.

A Magyar Onkológusok Társasága, az Onkológiai Intézet, a Semmelweis Egyetem I. számú Pathológiai Intézete és a Roche Magyarország támogatásával nyíló kiállítás fontos célkitűzése, hogy pontos ismereteket, felvilágosítást nyújtson és eloszlasson számos tévhitet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra