Gondolta volna? 35 millió kalóriát égettek el bringázással

A szokatlanul barátságtalan időjárás miatt a tavaly őszinél ugyan kevesebben regisztráltak a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! (BAM) elnevezésű kampányának őszi fordulójára, azonban ők arányosan többet hajtottak - közölték a szervezők pénteken.

A résztvevők öt hét alatt összesen másfél millió kilométert tekertek, ezzel 285 tonna szén-dioxid kibocsátástól kímélték meg a légkört, 32 millió forint benzinpénzt spóroltak meg, továbbá 35 millió kalóriát égettek el, ami 135 ezer kakaós csigának felel meg. A munkába bringázók 3305 alkalommal gyermekükkel kerékpároztak, míg szoknyában vagy öltönyben 4800-szor hajtották a pedált - derül ki a kerékpárosklub közleményéből, amelyben felidézik azt is, hogy a Bam! közösség az őszi bringásreggeli alkalmával 93 ezer forintot gyűjtött össze a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.

Az őszi versenyben az egyetemek, főiskolák közül a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolánál volt a legmagasabb a kerékpárral közlekedők aránya.

A megmérettetésen a HáziPatika.com csapata is részt vett, a kampány alatt a négy csapattag összesen 834 km-t tekert. Olvassa el korábbi cikkünket " www.bringazzmunkaba.hu internetes oldalon érhető el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra