Formába lendülnek a németek

A német kormány szerdán bejelentette, hogy számos intézkedésből álló programot indít az elhízott felnőttek és gyermekek jobb formába lendülése érdekében.

A 30 millió euró (kb. 7 milliárd forint) értékű kampánnyal a következő két éven keresztül a németek jólétét, termelékenységét és életminőségét szeretnék javítani, közölte az egészségügyi minisztérium. "Ezt csak akkor tudjuk elérni, ha az egészséges életmód és a megelőzés, mint számunkra egyébként is régóta fontos értékek, bekerülnek a társadalmi alapértékeink közé" - tudatta közleményben álláspontját a miniszterasszony, Ulla Schmidt.

A hivatalos adatok szerint hozzávetőlegesen 37 millió felnőtt és kétmillió gyermek túlsúlyos. A fiatal németek közül mintegy 1,4 millióan mutatják valamilyen táplálkozási betegség tüneteit. Az egészségügyi minisztérium szerint az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód évente 70 milliárd euróba kerül az államnak, tovább nehezítve a Németország gyors elöregedéséből fakadó problémákat.

Az "In Shape" elnevezésű kampányban szerepet kapnak a helyes étrendre és testmozgásra ösztönző egészségnevelés mellett az iskolai menzák szigorúbb szabályozása, valamint az édesség- és a ruhaipar önkéntes változtatásai. El szeretnék érni, hogy 12 éven aluli gyermekek számára ne reklámozzanak édességeket, és hogy a divatcégek hagyjanak fel a "nyilvánvalóan anorexiás" modellek alkalmazásával. Mindemellett a számítógépes játékok tervezőit is felkérik, hogy készítsenek olyan programokat, melyek megmozgatják a felhasználókat.

Az ellenzéki Zöldek elismerték, hogy Németországban problémát jelent az egészségtelen életmód, ám a baloldali kormányzat csomagját "bürokratikus intézkedések svédasztalának" nevezték, mely semmilyen konkrét lépést nem tartalmaz.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra