Ezért ne felezzük el a tablettákat

A tabletták elfelezése könnyen ahhoz vezethet, hogy a beteg nem megfelelő dózist vesz be a gyógyszerből, ez pedig komoly következményekkel is járhat a betegekre nézve - állítják a belgiumi Ghent Egyetem kutatói egy, a Journal of Advanced Nursing című folyóiratban megjelent tanulmányban.

Azok az orvosságok, amelyeknél minimális a különbség a gyógyító és a már ártalmas mennyiség között, fokozottan veszélyesek lehetnek ilyen szempontból.

A kutatók öt önkéntest kértek fel, hogy nyolc különböző méretű és formájú tablettát - melyek a legkülönfélébb betegségekre voltak felírva -, felezzenek meg három eltérő módszerrel: egy speciális, erre a célra kifejlesztett vágóeszközzel, ollóval, illetve konyhakéssel. A szétvágott tabletták egyharmadánál nem megfelelő dózis lett a végeredmény, és bár leghatékonyabbnak a speciális vágóeszköz bizonyult, még azzal is 13 százalékban rossz eredmény született.

"A tabletták megfelezésének számos oka lehet. A dózist csökkentik vele vagy csak meg akarják könnyíteni a lenyelését, esetleg ezzel pénzt kívánnak megtakarítani mind a beteg, mind az egészségbiztosító számára. De a felezett tabletták gyakran eltérő méretűek, ami azzal jár, hogy a beteg nem a megfelelő mennyiséghez jut a hatóanyagból" - mondta dr. Charlotte Verrue, a tanulmány vezetője. Hozzátette azt is, hogy a legtöbb tabletta ráadásul alkalmatlan arra, hogy elfelezzék, így azokat inkább különféle dózisokban vagy folyékony formában kéne gyártani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra