Egy héttel tovább jelölhetők az orvosok az idei Astellas Díjra

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által idén szeptemberben immár negyedszer meghirdetett Astellas Díj 2010 – Az Év Orvosa elnevezésű pályázatára a nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel tovább, azaz 2010. december 8-ig lehet jelölést küldeni. Betegek sokasága rója le háláját azzal, hogy a kezelés során kivételes emberséget tanúsító orvost e rangos elismerésre jelöli. A beérkezett jelölések közül december folyamán ismert szakmai és közéleti személyekből álló zsűri választja ki azt a 25 orvost, akikre aztán a közönség jövő év elején internetes szavazás útján voksokat adhat le. Az idei év három, emberségből leginkább jelesre vizsgázott orvosa ünnepélyes keretek között jövő év februárjában veheti át az Astellas Díjat.

Idén is több százan érezték, gondolták úgy, hogy szívesen megírják saját gyógyulásuk, kezelésük történetét, amelyben nem betegségükről, hanem a gyógyítást végző orvosokról, azok emberséges viselkedéséről, példaértékű megnyilvánulásairól tesznek tanúságot. A történetek szép emléket állítanak számos olyan pillanatnak, amely az érintettek számára alighanem örökre az emlékekbe, szívekbe vésődött. A pályázatra eddig beérkezett történetek közül már most is több tucat olvasható a www.dijazorvosokert.hu weboldalon bárki szavazhat a döntőbe került történetekre, értékelve azon orvosok történeteit, akik 2010-ben a gyógyítást még eredményesebbé tévő emberséges hozzáállás és figyelmesség legszebb példáit nyújtották.

A díjátadóra 2010. február 15-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián, amelyre az elismert orvosok és családtagjaik, az őket jelölők és a média képviselői egyaránt meghívást kapnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra