Bemutatták a MedMondó betegtájékoztató füzeteket

A betegeknek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz, melyet az orvosi vagy ápolói személyzettől időnként nem kap meg. Ezen űr betöltését tűzte ki célul a MedMondó betegtájékoztató kiadvány-sorozat, melynek közel száz (és egyre bővülő) füzetei ingyenesen elérhetőek a rendelőkben. A füzetekben gyakori betegségekről, vészhelyzetekről kaphatnak praktikus információkat a betegek, de a gyógyulást segítő, meggyorsító tanácsokat is olvashatnak közérthető nyelven. A szakmai szerkesztőbizottság mellett betegjogi szakértők is részt vesznek a füzetek összeállításában.

Tanuljon meg életet menteni!"A peres ügyek, betegjogi esetek kapcsán gyakran kiderül, hogy nem a szakmai ellátásban, hanem az adminisztratív kötelezettségekben vannak hiányosságok, annak ellenére, hogy rengeteg papírmunkát kell végezniük az orvosoknak, asszisztenseknek. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az orvos nem tud annyit beszélgetni a beteggel, mint szeretne, a beteg pedig nem tud mindent megkérdezni, ami esetleg aggasztja" - mondta Dr. Sásdi Antal, a Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet orvosigazgatója. "A betegtájékoztató füzetek éppen ebben lehetnek a segítségünkre, hiszen pontosan azokat az információkat gyűjtik össze, melyekre a gyógyuláshoz, regenerálódáshoz szükség lehet. Az pedig, ha tudják, mit kell tenni vészhelyzetekben, például eszméletvesztésnél, akár életmentő is lehet. Szerencsére, a betegek pozitívan fogadták ezeket a füzeteket, az orvosaink pedig örültek, hiszen az ő munkáját is megkönnyíti, ha a betegek felkészülten érkeznek hozzájuk."

"Sajnos a betegekkel való kapcsolat nagyon rövid időre korlátozódik, alig 15 percet tudunk velük foglalkozni" - tette hozzá Dr. Cserkuti Ferenc főorvos. "Ezekben a füzetekben éppen azokat az információkat olvashatják, melyekre a rendelés vagy betegfelvétel során már nem jut idő, mégis fontos lenne ezeket elmondani, hiszen megkönnyíthetné, meggyorsíthatná a gyógyulást."

A szakemberek kiemelték, hogy a tájékoztató füzetek az orvosok munkáját is megkönnyíthetik, sőt akár jogi védelmet is nyújthatnak. Ha ugyanis felírják a kezelőlapra, hogy átadták a tájékoztatót, később ezzel bizonyíthatják, hogy nem engedték el információ nélkül a beteget.

Huták Judit

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra