Nem véletlenszerűen terjed a rák

Átlátszó testű zebrahalak szervezetében vizsgálják a belső szervek működését, valamint számos egyéb folyamatot, többek között a rák terjedését a bostoni gyermekkórház kutatói.

A Cell Stem Cell szaklap február 7-i számában publikált tanulmány szerint a kutatók valós időben, közvetlen közelről képesek figyelni a rák terjedéséhez hasonló sejtszintű változásokat az élő organizmusokban.

Zebrahalakkal már korábban is végeztek vizsgálatokat, mivel azok kifejletlen állapotukban átlátszóak, körülbelül egy hónap elmúltával azonban elveszítik ezen tulajdonságukat. Az újonnan kitenyésztett hal azonban teljesen átlátszó, két különböző zebrahal keresztezéséből született: az egyik szervezetéből a fényvisszaverő, a másikéból a fekete pigment hiányzott, a keresztezett példánynak pedig csak sárga pigmentje maradt, ami gyakorlatilag teljesen átlátszóvá tette.

Egy kísérlet során a keresztezésért felelős Richard White és kollégái fluoreszkáló bőrráktumort jutattak be egy hal hasüregébe. "Az onkológusok egyik legégetőbb problémája az, hogy a rák lokális megjelenése után miért terjed el a szervezetben", mondta el White a Live Science weboldalnak beszámolva arról, hogy a ráksejtek a hasüreget elhagyva a bőrfelszín felé indultak. "Ez azt jelenti, hogy a tumorsejtek nem véletlenszerűen indulnak el a test más pontjaiba, hanem pontosan tudják, merre kell menniük."

Egy másik kísérlet során White szintén fluoreszkáló, vérsejtekké alakuló őssejteket ültetett át egy normális zebrahalból egy áttetszőbe. Egy hónap múltán az őssejtek láthatóan beágyazódtak a hal csontvelejébe és ott kezdtek el növekedni. Ezen eredmény azért is fontos, mert egyes őssejt-átültetések megmagyarázhatatlanul "nem működnek". Ha a kutatók azonban a halak révén meg tudják érteni az őssejtek beágyazódási folyamatának körülményeit, akkor könnyebben lehet gyógymódot találni az olyan vérképződéssel kapcsolatos problémákra is, mint amilyen a leukémia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!