A télen szülő nők veszélyeztetettebbek

A San José State University kutatói végezték el azt a vizsgálatot, amelynek eredményei megmutatták: hatással van a várandós anyák szervezetére, illetve kedélyállapotára, hogy milyen évszakokban hordják ki a gyermeküket.

A télen szülő nőknek nagyobb az esélye rá, hogy szülés után depressziósak legyenek - derült ki a szakemberek vizsgálódásának eredményeként. Akik a rövidülő számú napfényes órák időszakában lépnek be a harmadik trimeszterbe, 29 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek kedélybetegek. A napfény hozzájárul a szerotonin hormon termelődéséhez, amely segít a hangulatjavítástban, illetve a stressz enyhítésében. A nyár elmúltával, ősszel és télen egyre kevesebb a napsütéses órák száma, ez pedig hatással lehet a várandós nők szervezetére.

Irreális félelmek szülés után - részletek !

A San José State University 239 nő egészségi állapotát tanulmányozta két kutatás keretein belül, és megfigyelték, hogy a kutatásban résztvevő kismamákat mennyi napfény éri a terhesség utolsó harmadában. Minden résztvevő Kaliforniában élt, és mindegyiküknek ez volt az első terhessége. A kutatás során egy kérdőívet is ki kellett tölteniük, amelynek az volt a lényege, hogy a szakemberek felmérjék, milyen gyakran tapasztaltak depresszióra utaló tüneteket a terhesség első harmadában - például álmatlanságot , étvágyvesztést vagy magányérzetet.

A télen szülő nőknek nagyobb az esélye arra, hogy szülés után depressziósak legyenek
A télen szülő nőknek nagyobb az esélye rá, hogy szülés után depressziósak legyenek

A kutatás, amelynek eredményei a the Journal of Behavioral Medicine című szaklapban jelentek meg, arra az eredményre jutott, hogy a terhes nőknek átlagosan 30 százalékos esélyük van rá, hogy szülés után depresszió jelentkezzen náluk. Ez az esély 26 százalékosra csökken azoknak a körében, akiknek a harmadik trimesztere a napfényesebb hónapokra, tehát a májustól augusztusig tartó időszakra esik.

Ugyanakkor azoknál a nőknél, akiknek a harmadik trimesztere azokra a hónapokra esik, amikor a legrövidebb a napsütéses órák száma, 35 százalékra nő a szülés utáni depresszió kialakulásának esélye. Éppen ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kismamáknak, akiket kevesebb napfény ér a terhességük végén (főleg, ha alapvetően is hajlamosak a depresszióra, vagy korábban előfordult ilyesmi a családjukban), érdemes valamilyen fényterápiát alkalmazniuk. Erre alkalmas lámpák szerencsére már hazánkban is elérhetőek különböző szaküzletekben. Emellett a várandós anyukáknak arra is érdemes figyelniük, hogy ősszel és télen a napsütéses órákban a lehető legtöbbet legyenek a szabadban - természetesen a megfelelő fényvédelem mellett.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra