A szomszédban betiltották ezt a megalázó vizsgálatot

Romániában ezentúl kizárólag hivatalos eljárás keretében, a hatóságok felszólítására végezhetnek szüzességi vizsgálatokat az igazságügyi orvostani intézetek, nem pedig magánszemélyek kérésére, amint ez a közelmúltig még bevett gyakorlat volt – közölte a Nőkkel Szembeni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért Hálózat (VIF) nevű civil szövetség a kormány rendeletére hivatkozva.

Az igazságügyi és az egészségügyi miniszter a héten közös rendeletben módosította az igazságügyi orvostani intézetek működési szabályzatát, és betiltották a magánszemélyek kérésére végzett szüzességi vizsgálatokat. Ezt az előrelépést a megalázó, invazív eljárás ellen társadalmi kampányt indító VIF az általa beterjesztett petíciónak és a 40 ezer támogató aláírásnak tulajdonítja. 

síró tinédzser lány
Eddig sokszor a szülők kényszerítették ki tinédzser gyerekeiknél a szüzességi vizsgálatot. Fotó: Getty Images

A WHO szerint ez egy barbár eljárás

A húsz civil szerzetet tömörítő szövetség tavaly nyáron meghirdetett internetes aláírásgyűjtési kampányában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mina Minocici Igazságügyi Orvostani Intézet (INML) regionális kirendeltségeinek többségénél továbbra is a „kérésre” végzett szolgáltatások listáján szerepel az úgynevezett kétujjas vizsgálat. Ez annak ellenére is így volt, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberi jogokat sértő, diszkriminatív, orvosi szempontból nem releváns és barbár eljárásnak nevezte, illetve mindezzel együtt elítélte a szüzességi vizsgálatokat.

„Az, hogy egy nő szűz-e vagy sem, teljesen személyes ügye” – mondta korábban egy bangladesi jogi aktivista. A muzulmán nőknek 1961-től hosszú évtizedeken át nyilatkozniuk kellett házasságkötésükkor arról, hogy szüzek-e, a válasz pedig bekerült az anyakönyvbe. A jogvédő csoportok azonban néhány éve kiharcolták a változtatást.

Sokszor a szülők kényszerítették ki a vizsgálatot

A DeNetestat# (nem vizsgálható) elnevezésű társadalmi kampányhoz Iulia Rugina filmrendező készített nagy hatású videót, amelyben azt a megaláztatást és lelki traumát mutatta be, amelyet a szülők által kikényszerített vizsgálat elvégzése jelent a kiskorú áldozatok számára. A civil szövetség szerint 2019-ben az INML mintegy ezer szüzességi vizsgálatot végzett többnyire kiskorúakon a szülők (legtöbb esetben az apák) felkérésére.

A Dela0.ro oknyomozó portál által tavaly összegyűjtött adatok szerint Románia 41 megyei INML-kirendeltsége közül 25-ben 40-50 lejért (3000-3750 forintért) kérésre elvégezték a szüzességi vizsgálatot. Kettő közülük – a Bihar és a Mehedinti megyei – arra is felhívta a figyelmet: ha a kiskorú nem szűz, akkor arról értesíteniük kell a rendőrséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.