+13° - +25°
Nincs front

Ennyi most az influenzás itthon

Az 53. héten még csak nyomát sem találták a levett mintákban az influenzavírusnak.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint december 28. és január 3. között 2200-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön. Azt írták, hogy az 53. héten sem a háziorvosok által, sem pedig kórházban ápolt betegektől levett mintákban nem találtak influenzavírust a laboratóriumi vizsgálatok során. Az adatok szerint az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 10,3 százaléka 0-14 éves, 37 százaléka 15-34 éves volt. A betegek 38,1 százaléka a 35-59 évesek korcsoportjából, 14,6 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A betegek többsége (38,1 százaléka) a 35-59 évesek korcsoportjából került ki. Fotó: Getty Images
A betegek többsége (38,1 százaléka) a 35-59 évesek korcsoportjából került ki. Fotó: Getty Images

Csak a 44. héten indult a figyelés

Hagyományosan október elején, a 40. héten kezdi meg működését Magyarországon az influenzafigyelő-szolgálat, tavaly azonban némi csúszással, a 44. héten indult el az influenzaszerű megbetegedések számának rendszerszintű nyomon követése. Mint arról akkor beszámoltunk, október utolsó és november első hetében több mint nyolcezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban, a laboratóriumi vizsgálatok ugyanakkor csupán egyetlen influenzás megbetegedést igazoltak. December közepén már arról írtunk, hogy 6700-an fordultak háziorvosukhoz influenzaszerű tünetekkel, ám akkor sem igazolódott be egyetlen mintában sem az influenzavírus jelenléte.


Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy mint azt az NNK már a 44. naptári héten, a figyelőszolgálat működésének kezdetekor jelezte, az új típusú koronavírus-járvány nagy kihívás elé állítja a szakembereket az influenzahelyzet követésében is. A tünetek alapján sok esetben nehéz ugyanis elkülöníteni egymástól a koronavírus-fertőzést és az influenzaszerű megbetegedéseket, illetve az egészségügyi alapellátás működésében is olyan változásokat okozott a pandémia, amelyek megnehezítik a korábbi években megszokott adatgyűjtést.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek?

Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok felettilázlépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com; who.int)

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag