Megjelent az influenza itthon

Október utolsó és november első hetében több mint nyolcezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban, a laboratóriumi vizsgálatok ugyanakkor egyelőre csupán egyetlen influenzás megbetegedést igazoltak.

Miben hasonlít egymásra az influenza és az új koronavírus? Részletek itt.

Hagyományosan október elején, a 40. héten kezdi meg működését Magyarországon az influenzafigyelő-szolgálat, idén azonban némi csúszással, a 44. héten indult el az influenzaszerű megbetegedések számának rendszerszintű nyomon követése. Mint azt közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ezzel kapcsolatban megjegyzi, a koronavírus-járvány ezen a területen is komoly nehézségeket okoz, ráadásul nemcsak nálunk, hanem a világ számos más országában is.

Több mint nyolcezren fordultak orvoshoz nem egészen két hét alatt influenzaszerű tünetekkel
Több mint nyolcezren fordultak orvoshoz nem egészen két hét alatt influenzaszerű tünetekkel. Fotó: Getty Images

Egyfelől problémát jelent, hogy sok esetben nem könnyű megkülönböztetni egymástól az új koronavírus ( SARS-CoV-2 ) okozta megbetegedést az influenzaszerű tüneteket mutató fertőzésektől. Másrészt az egészségügyi alapellátás működésében is olyan változásokat hozott a pandémia, amelyek megnehezítik a korábban megszokott adatgyűjtést.

Eddig egyetlen influenzás esetet igazoltak

A 2020/2021-es influenzaszezon során összesen 1309 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxis szolgáltat adatokat az esetszámok alakulásáról, ami alapján lehetőség nyílik az influenzaszerű fertőzések terjedésének követésére. A figyelőszolgálat orvosainak legelső jelentései szerint október 26. és november 6. között 8100 páciens kért segítséget influenzaszerű tünetek miatt az országban.

Ez valamelyest meghaladja a 2019-es 44-45. heti összesített adatot. Ezzel együtt az NNK laboratóriumi szakemberei mindössze egy betegtől származó mintában mutatták ki influenza B vírus jelenlétét. A fekvőbeteg-ellátó intézményekből eközben nem érkezett jelentés igazoltan pozitív influenzás megbetegedésről.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.