Szemszárazság: otthon is elvégezhető gyakorlatsor

A viszkető, égő, bevörösödött és fáradt szemek, illetve az állandó könnyezés szemszárazságra vagy krónikus szemhéjgyulladásra utalhat. Mutatjuk, hogyan csökkenthetjük otthon a kellemetlenségeket.

Szemszárazság esetén nem termelődik a szemhéjakban lévő mirigyekben a könny egyik fontos alkotóeleme – a lipid –, vagy az nem kerül bele a könnyrétegbe. A szemfelszín védelméhez azonban a könny minden összetevőjének megfelelő arányára van szükség, különben a könnyréteg nem tudja ellátni feladatát, hamarabb elpárolog, szemünk irritálttá válik, a látás pedig elhomályosodhat – idézte a Semmelweis Egyetem közleménye dr. Szalai Irént, a Szemészeti Klinika egyetemi tanársegédjét.

szemszárazság
A képernyők bámulásakor sokszor elfelejtünk rendszeresen pislogni, ami szemszárazsághoz vezet. Fotó: Getty Images

Mi vezethet szemszárazsághoz?

A kevés vagy rendszertelen folyadékfogyasztás, a hosszú ideig tartó szemcsepphasználat vagy a rossz sminkelési szokások is jelentősen ronthatnak a szemhéj állapotán. Ezeken kívül pedig a digitális eszközök egyre gyakoribb használata sem tesz jót. A képernyők bámulásakor ugyanis sokszor elfelejtünk rendszeresen pislogni, ezáltal pedig ritkábban kerül fel a nedvesítő könnyréteg a szemfelszínre. Ez pirosságot, viszketést, idegentest-érzést, szemfáradtságot vagy gyakori könnyezést idézhet elő.

Komoly betegség is állhat a szemszárazság mögött.

Mit tehetünk?

A Semmelweis Egyetem oldalán megjelent tájékoztató egyébként egy új oktatóvideóra is felhívta a figyelmet. A kisfilmben egy olyan, otthon is elvégezhető gyakorlatsort mutatnak be, amelynek alkalmazásával a szemszárazsághoz köthető panaszok jelentősen mérsékelhetőek, de akár meg is szüntethetőek. A gyakorlatsort a tünetek jelentkezésekor napi kétszer, később pedig 2-3 naponta ajánlott elvégezni.

Az első lépés a szemfelületen lévő, besűrűsödött mirigyváladék leoldása. Ehhez meleg vízbe mártott gézlapot vagy vattakorongot kell a becsukott szemünkre helyezni fél-egy percig. Ezt követően töröljük át a szemhéjakat, mintha sminket mosnánk le.

A második lépés a szemhéjak melegítése, amelyhez használhatunk például lenmagot tartalmazó, mikróban megmelegített szempárnát. Ezt 5 percig hagyjuk fent. Egyébként zselés szemmaszkot is alkalmazhatunk – ez beszerezhető az optikákban és a legtöbb drogériában is.

A harmadik lépés egy szemmasszírozás, amelynek célja, hogy a szemmirigyekből kiürítsük a váladékot. A művelet végén célszerű még egyszer áttörölni a szemhéjakat meleg vizes gézlappal vagy vattakoronggal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!