A cukorbetegség gyógyításában is segíthetnek a Nobel-díjasok

Két amerikai és egy brit állampolgárságú kutató, Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve Martin Evans kapta a 2007. évi orvosi Nobel-díjat - jelentette be Stockholmban a Nobel Bizottság. Falus András immunológus-genetikus professzor a díjazottakról az InfoRádiónak elmondta: a cukorbetegség, a Parkinson-kór és immunhiányos betegségek gyógyítását segítheti elő a három tudós Nobel-díjjal jutalmazott felfedezése.

Falus András emlékeztetett arra, hogy a tudósok szerte a világon évek óta foglalkoznak különböző modellállatok genetikai készletének a módosításával, ma már nem számít különlegességnek génbeütött és génkiütött állatok, elsősorban egerek létrehozása.

El lehet géneket távolítani és be lehet géneket vinni, mi is végeztünk ilyen munkát, és nekünk is van ilyen egértörzsünk - tette hozzá.

A Nobel-díjas kutatók a módszert őssejtekre is alkalmazták; nagyon nagy jelentőségű munkát végeztek az embrionális őssejtek gyógyászati felhasználása, illetve ezen sejtek genetikai manipulációja terén. Ők találták ki azokat a módszereket, amelyekkel a sok tízezer gén közül célzottan egyet ki lehet szedni, vagy egy másikat vissza lehet tenni, ezt alkalmazták azokban a sejtekben, amelyek óriási jelentőséggel bírnak a jövő orvostudománya számára - fejtette ki Falus András.

Ha feltételezzük, hogy egy bizonyos betegségben szerepe van-e egy bizonyos génnek, erről úgy lehet meggyőződni, hogy ezt a gént eltávolítják vagy felerősítik. Ez egyaránt fontos a gyógyszeriparnak és a diagnosztikának is - hangsúlyozta a kutató.

A professzor szerint egy sor olyan betegség van, ahol néhány gén kiemelt szerepet lát el a betegség kialakulásában, a gének alul- vagy túlműködését kell kiküszöbölni. Ilyen a cukorbetegség, a Parkinson-kór, ilyen lesz talán az idegsejtek sorvadásával járó betegségek némelyike, illetve az immunhiányok, ahol a beteg fertőzésekre és tumorok kialakulására fokozottan hajlamos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?