Már az influenzajárványt is az omikron okozza

Emelkedik Magyarországon az influenzaszerű megbetegedések száma, ám a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint ezért elsősorban nem az influenzavírusok tehetők felelőssé, hanem az új koronavírus omikron variánsa.

Ellentétben a korábbiakkal, a koronavírus omikron variánsa elsősorban felső légúti tüneteket okoz fertőzés esetén.

Január utolsó hetében 16200 beteg fordult influenzaszerű tünetekkel háziorvosához, ami meghaladja mind az előző heti adatot (15400 fő), mind a járványküszöböt - derül ki az NNK legfrissebb, pénteken kiadott jelentéséből . Fontos azonban megemlíteni, hogy a negyedik naptári héten az NNK laboratóriumába beküldött 40 légúti mintából mindössze négy esetben igazolták influenza A(H3) vírus jelenlétét. A kórházakban ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálatok szintén négy esetben hoztak pozitív eredményt influenza A vírusra.

influenza, nátha, megfázás
Emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma az országban. Fotó: Getty Images

Összességében, amióta az NNK figyelőszolgálata a tavalyi év 40. hetében megkezdte az aktuális influenzaszezon monitorozását, 706 beteg mintájából 22-nél igazoltak influenzát, míg 136 esetben RS-vírus , 13 esetben adenovírus, 52 esetben az új koronavírus állt a megbetegedések hátterében. A népegészségügyi központ mindezek tükrében arra hívja fel a figyelmet, hogy bár emelkedik az influenzaszerű esetek száma, de ezért sokkal inkább a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa lehet felelős, mintsem az influenzavírusok.

Mint az az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján olvasható , influenzaszerű megbetegedésről olyan akut légzőszervi megbetegedések esetén beszélhetünk, amelyek során az érintetteknél köhögés és legalább 38 Celsius-fokos láz jelentkezik. Ezek a panaszok gyakoriak influenzafertőzés során, ugyanakkor egyéb légúti fertőzések is kiválthatnak hasonló tüneteket, így például az új koronavírus (SARS-CoV-2) is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.