+4° - +12°
Kettős front

Koronavírus: van, ahol már durván terjed a brit mutáció

A korábbinál sokkal fertőzőbb, az Egyesült Királyságban azonosított koronavírus-változat két kockázatos gócára bukkantak Franciaországban. Az egyiket Bretagne-ban, a másikat pedig a fővárosi régióban tárták fel - jelezte a francia egészségügyi minisztérium.

Eddig a brint mutáns 19 esetét tárták fel, míg a Dél-Afrikában azonosított, szintén nagyon fertőző változatot három betegnél azonosították a franciák. Az új típusú koronavírus brit változatának első járványgóca egy rennes-i idősotthon, ahol hét lakó és két dolgozó fertőződött meg. A másik helyszín a Párizstól délre található Bagneux település, ahol egy oktatási intézményben dolgozó embernél azonosították a variánst. A miniszterelnök, Jean Castex jelezte, hogy a kormány nagyon komolyan veszi a két új variáns miatti fenyegetettséget.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Franciaország, koronavírus mutáció, koronavírus törzsek, koronavírus korlátozások
Aggodalomra ad okot, hogy az érintettek egyértelműen Franciaországban fertőződtek meg.
Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Aggódnak a hatóságok

A hatóságok szerint aggodalomra ad okot, hogy a két fertőző variáns olyan embereknél jelent meg, akik nem jártak az Egyesült Királyságban, és nem is kerültek kapcsolatba olyan személlyel, aki onnan érkezett, tehát egyértelműen Franciaországban fertőződtek meg. Közben mindkét potenciális járványgócban szigorú karanténintézkedések léptek életbe és a kontaktkutatás is megtörtént a fertőzési lánc megtörése érdekében, illetve azért, hogy a koronavírus-variánsok ne tudjanak szélesebb körben elterjedni.

Nemcsak a tavaly év elején megjelent új kórokozóról tudunk egyre többet, hanem a koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól is. Így már az is ismert, hogy a kimerültség, valamint az ízületi és mellkasifájdalomakár hónapokig is gyötörhet minket. Kattintson a részletekért!

A kormányfő azt is elmondta, hogy a francia határok az Egyesült Királyság felé egyelőre zárva maradnak. Tehát továbbra is csak kivételes esetekben engedélyezett a belépés, és minden belépőt tesztelnek a határon. Az egészségügyi minisztérium arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy a dél-afrikai variáns három esetét hol azonosították. A két mutáció jóval fertőzőbb, de önmagában nem feltétlenül veszélyesebb az eredeti vírusnál. Megvan azonban a veszélye annak, hogy a gyors terjedés miatt ismételten leterhelődik a kórházi ellátórendszer.


Egyelőre nem enyhítenek a korlátozásokon

A mindiszterelnök bejelentette továbbá, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások Franciaországban legalább január végéig érvényben maradnak, az éjszakai kijárási tilalom kezdetét pedig várhatóan újabb tíz megyében előrébb hozzák. "Az egészségügyi helyzet az elmúlt hetekben ismét törékennyé vált" - ismerte el a kormányfő, emlékeztetve arra, hogy a napi esetszám 15 ezer körül stagnál az általános karantén december 15-i feloldása óta. Emiatt aztán kizártnak nevezte a szigorítások további enyhítését a következő hetekben. A vendéglátóhelyek például legalább február közepéig zárva maradnak, de a kulturális intézmények és a sportlétesítmények sem nyithatnak ki januárban. A színházak, mozik és múzeumok esetleges február eleji nyitásról pedig január 20-án dönt a kormány.

Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket, és a középiskolákban is marad az online oktatás - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+7, +12 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban szombaton délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, elszórtan alakul ki gyenge eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag