Koronavírus: új szakasz kezdődik itthon

Új szakaszba lép Magyarországon a koronavírus-járvány elleni védekezés - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.

A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet 49. napján a miniszterelnök kijelentette, hogy a védekezés első szakasza lezárult. Mint mondta, a közös erőfeszítésnek köszönhetően a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. "Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna" - fogalmazott a kormányfő.

Indulhat az új szakasz

A koronavírus elleni védekezés új szakaszában megpróbálhatjuk közösen újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni - hangsúlyozta Orbán Viktor. Kiemelte, továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani az idősek és a legfertőzöttebb területeken élők védelmére.

Mivel a koronavírus -fertőzöttek többségét a fővárosban és környékén tartják számon, itt továbbra is érvényben maradnak a kijárási korlátozások. Vidéken azonban új intézkedések váltják fel a kijárási korlátozásokat - ismertette a miniszterelnök. Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, valamint újra fogadhatják a vendégeket az teraszokon és kerthelyiségekben az éttermek és a kávézók. Emellett a szabadtéri strandok is látogathatóak lesznek. Az új szabályok jövő hétfőtől lesznek hatályosak, azonban az anyák napja miatt a virágboltok már holnaptól nyitva tarthatnak korlátozás nélkül.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus korlátozások, koronavírus enyhítések, koronavírus kijárási korlátozások enyhítése, koronavírus Budapest, koronavírus vidék
Idősotthont ellenőriznek Salgótarjánban. Fotó: MTI/Komka Péter

Távolság és maszk

Koronavírus: ezért fontos az országos szűrés - a részletekért kattintson ide!

Az alapvető védekezési szabályok azonban nem változnak, így az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön továbbra is legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani, valamint kötelező lesz az arcot eltakaró maszk vagy sál viselése is. Érvényben marad továbbá az idősek idősávja is, tehát még mindig csak a korábban meghatározott intervallumban vásárolhatnak majd a 65 év felettiek. A kormány ezentúl is folyamatosan konzultál majd a járványügyi szakemberekkel, és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő, a koronavírus elleni védekezést szolgáló szabályokat - fűzte hozzá a miniszterelnök.

Fordulópont

Május 4-e egy fordulópont lehet. Nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés - fogalmazott Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán szerda este. Hangsúlyozta azonban, hogy ha a betegek számában vagy a koronavírus terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Az ellenőrzések továbbra is folytatódnak, a polgármestereknek pedig a mostani hosszú hétvégén is lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek - tette hozzá.

A pontos szabályokat a napokban ismertetik. Az első részletekről Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter beszél majd a mai kormányinfón.

Mindenképp látni akarta az esküvője napján a karanténban lévő nagymamáját, megoldották - a részleteket olvassa el társportálunkon, az nlc.hu -n!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.