Koronavírus: tényleg halálosabb a brit mutáció?

A brit kormány tudományos főtanácsadója, Sir Patrick Vallance a napokban arra figyelmeztetett, vannak "jelenleg nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy az új variáns nemcsak fertőzőbb, de több halálesetet is okozhat. Ezt azonban azóta több brit szakértő is megkérdőjelezte.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató, ám egyelőre nem egyértelmű jelek, hogy az új típusú koronavírus Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat - azon túl, hogy a réginél 30-70 százalékkal fertőzőképesebb. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében.

Koronavírus: új járványhullámot indíthat el a brit mutáns - kattintson a részletekért!

A kormányfőtanácsos példaként említette, hogy a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírusos beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt megfertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, míg az új koronavírus-variáns okozta fertőzés esetén mintegy 13-14-nek a halála valószínűsíthető. Azt viszont ő is belátta, hogy ezekkel a számokkal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, és még sok vizsgálat szükséges annak kiderítésére, hogy ez valóban így van-e.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus mutáció, koronavírus terjedése, koronavírus brit variáns
Egyelőre nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra, hogy az új variáns halálosabb lenne. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nyitott kérdés

A tájékoztatás egyébként a brit kormány mellett működő, elsősorban a légzőszervi vírusfertőzések jelentette veszélyek kutatásával foglalkozó tanácsadó testület (Nervtag) egyik tanulmányára alapult, amely lehetségesnek nevezte, hogy az új koronavírus -variáns magasabb halálozási kockázatot jelenthet. Szombaton azonban a tanulmány egyik szerzője, Graham Medley professzor is változatlanul nyitott kérdésnek nevezte a BBC rádiónak adott nyilatkozatában, hogy az új vírusvariáns veszélyesebb-e halálozási szempontból, mint a korábban azonosított változat.

Korai következtetéseket levonni

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) járványterjedési modellezéssel foglalkozó tagja, Mike Tildesley kijelentette, hogy túl korai volt "erőteljes következtetéseket" levonni az eddigi vizsgálati adatokból, különös tekintettel arra, hogy a halálozási ráta növekedésével kapcsolatos feltételezés viszonylag kis adathalmazra alapul. Az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) orvosigazgatója, Yvonne Doyle pedig úgy fogalmazott, hogy továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy az új koronavírus-változat több halálesetet okoz-e a korábban ismert variánsnál.

Mint mondta, vannak bizonyos jelek, amelyek erre utalhatnak, de ezek nagyon korai szakaszban járó vizsgálatokra és csekély számú esetre alapulnak. Ezért "messze nincs még itt az ideje" bármiféle megállapítás kimondásának - szögezte le. Mindeközben a brit adatok változatlanul a koronavírus-járvány terjedési ütemének folyamatos és jelentős lassulását mutatják.

Koronavírus: a lazítás szabadon engedné az új mutációkat. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!