Koronavírus: Oroszország megkezdte a vakcinagyártást

Megkezdték Oroszországban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni orosz védőoltás gyártását - jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.

Az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet vezetője szerint nem mindenkinek szabadba beadatni az orosz vakcinát - hogy pontosan kiknek nem ajánlják, az kiderül korábbi cikkünkből .

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter korábban közölte, hogy a vakcina első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára. A miniszter egyúttal szerdán hangsúlyozta, hogy az oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.

A vírus elleni vakcina hivatalos bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be. A szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium 48. mikrobiológiai intézetének egy munkatársa jegyzi.

Oroszországban szombat reggeli adatok szerint 910 778-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig 15 467-re emelkedett. A kép Moszkvában készült.
Oroszországban szombat reggeli adatok szerint 910 778-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig 15 467-re emelkedett. A kép Moszkvában készült. Fotó: Getty Images

A magyar szakértő nem adatná be az orosz vakcinát

Mint azt korábbi cikkünkben mi is megírtuk, egy, a hazai hatósági engedélyezésben jártas, ám neve elhallgatását kérő magyar szakértő nem nyilatkozott túl kedvezően az orosz oltóanyagról. Szerinte túl gyorsak voltak az eddigi vizsgálatok, úgy tudja, legyengített vírust használnak, ami azonban akár veszélyes is lehet, mert föllobbanthatja a betegséget. Bár hangsúlyozta, mindez elmélet, hiszen túl sok információnk nincs a vakcináról, amit - ahogy fogalmazott - "az eddig ismerhető információk alapján ő biztosan nem adatna be magának".

Egy sor óvintézkedés mellett nyitottak újra a thaiföldi iskolák, ahol a diákoknak egy furcsa fóliaketrecben kell ülniük a koronavírus miatt - ha kíváncsi, hogy néz ki pontosan a fóliaketrec, olvassa el az nlc.hu cikkét .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.