Koronavírus: nagy a baj Iránban

Míg Kínában egyre jobban csillapodik a koronavírus-járvány, addig a világ többi részén még csak most kezd igazán terjedni a kór. Jelenleg az egyik legéritettebb ország Irán.

Iránban már 66-ra emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, a fertőzöttek száma pedig 1501-re nőtt. Kína után eddig Iránban haltak meg a legtöbben az új koronavírus miatt. A halottak között van az iráni legfőbb vallási és politikai vezető egyik tanácsadója is. A fertőzöttek között pedig több magas rangú tisztségviselő is van, például Maszúme Ebtekár alelnök, illetve a koronavírus leküzdésére létrehozott kormányzati munkacsoportnak a vezetője, aki egyébként eleinte igyekezett kisebbíteni a járvány jelentőségét, majd maga is megbetegedett.

Próbálnak segíteni a WHO szakemberei

Koronavírus: korábban kezdett terjedni, mint hittük - olvassa el a részleteket!

Megérkeztek hétfőn Iránba az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) munkatársai, hogy segítsenek az új koronavírus elleni küzdelemben. A szakembereket szállító gépen mintegy 15 ezer egészségügyi dolgozónak elegendő egészségügyi és védőfelszerelést, valamint mintegy 100 ezer ember diagnosztizálásához szükséges tesztet is küldtek. Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is sürgős egészségügyi segítséget - például laboratóriumi tesztekhez szükséges berendezéseket, védőöltözéket és kesztyűt - küldött Iránba. A három ország mintegy 5 millió eurós - vagyis körülbelül 1,7 milliárd forintos - pénzügyi segítséget is nyújt Teheránnak a WHO és más ENSZ-szervezetek közreműködésével.

Egyébként a napokban az Egyesült Államok is felajánlotta segítségét, de Teherán ezt elutasította. "Nem bízunk az amerikaiak szándékaiban és nem számítunk a segítségükre" - közölte Abbász Muszávi, az iráni külügyminisztérium szóvivője.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, új koronavírus, Irán, Egészségügyi Világszervezet, WHO
Koronavírus-fertőzött beteget látnak el egy iráni kórházban. Fotó: Getty Images

Ezért aggódik a WHO

A WHO a dél-koreai, az olaszországi, az iráni és a japán járvány miatt aggódik leginkább - közölte Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, a szervezet főigazgatója. Közben újabb országok állították le az Iránból érkező légi járatokat. Tadzsikisztán utasította a légitársaságokat és az utazási irodákat, hogy 35 ország - például az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Japán és Irán - állampolgárai számára ne árusítsanak jegyeket. A légiközlekedési hivatal figyelmeztette a cégeket, hogy ezen országok állampolgárait visszafordítják a határtól. Továbbá a svéd közlekedési hatóság is bejelentette, hogy a koronavírus miatt átmenetileg leállítják az IranAir légitársaság svédországi járatait.

Újabb országokban jelent meg a vírus

Hétfőn már Szaúd-Arábiából is jelentették az első koronavírus-fertőzést. A páciens egy szaúdi állampolgár, aki Bahreinen keresztül érkezett haza Iránból. A fertőzöttet kórházban helyezték karanténba. A tervek szerint mindenkitől mintát vesznek majd, aki érintkezett a beteggel. Vasárnap pedig már Izlandon is észlelték az első koronavírus-fertőzéseket. Itt három ember kapta el a kórt, akik korábban Észak-Olaszországban jártak .

Andorrában egy 20 éves fiatalember az első koronavírus-fertőzött, ő szintén Olaszországból, Milánóból tért haza nemrég. Továbbá Portugáliában is felfedezték az első fertőzötteket. Egy 60 éves férfi Olaszországban, egy 33 éves férfi pedig a spanyolországi Valenciában fertőződhetett meg. Az izraeli egészségügyi minisztérium pedig közölte, hogy regisztrálták az országban a tizedik fertőzöttet, aki egy katonanő. Hivatalos adatok szerint jelenleg több mint 5600 izraeli van jelenleg otthoni karanténban , sokan közülük olaszországi üdülésből tértek haza.

Közben Kínában halálra ítéltek egy férfit, aki február elején halálra késelt két biztonsági őrt egy hatósági útakadálynál, ahol koronavírus-ellenőrzést tartottak. A férfi járművében utazó utas megpróbálta elbontani az útakadályt, hogy tovább tudjanak haladni, ám ezt egy biztonsági őr videóra vette. Az elítélt férfi először a kamerázó őrre támadt, majd leszúrta az annak segítségére siető másik biztonsági őrt is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!