+3° - +10°
Kettős front

Koronavírus: megvan, hogyan jött be Magyarországra

HáziPatika

A Pécsi Tudományegyetem virológusai elkészítették az első magyar genomikai járványelemzést, amelyből kiderült, honnan származtak a hazánkban lévő vírusok és mennyire aktívan terjedtek belföldön.

A Pécsi Tudományegyetem szakemberei a magyarországi járvány első hónapjában 32 vírusminta genomját vizsgálták, azért hogy köztük (és a világ más részein fertőző SARS-CoV-2 mutációk között) leszármazási kapcsolatot találjanak. "Ehhez a vírusgenomok szekvenálása után bonyolult genetikai elemzésekhez kellet nyúlnunk" - írták Facebook-oldalukon, ahol részletesen beszámoltak az eredményekről. Hozzátették, hogy "kiváló szakmai hálózat állt össze az országban, így több mint öt hazai kutatóműhely tudósainak hála" kaptak választ kérdéseikre.

Sok a drága, de nem megbízható teszt

Egyre több helyen érhetők el fizetős formában a COVID-19 betegség szűrésére kínált tesztek, cégek és magánemberek is hajlandóak fizetni azért, hogy kiderüljön, átestek-e már az új koronavírus okozta fertőzésen. De a SYNLAB szakértői óvatosságra intik a lakosságot, bizonyos módszerek ugyanis csak más vizsgálatokkal együtt, kombinációban alkalmazva nyújtanak megfelelő diagnosztikai információt, az álnegatív tesztek hamis megnyugvást, míg az álpozitívak felesleges riadalmat kelthetnek. Részleteket itt olvashat.

Elemzésük szerint Magyarországra többszörös, főként európai eredetű és párhuzamos behurcolás útján jutott be a koronavírus. Ezek szerint beigazolódott az a félelem, miszerint a nyugat-európai lezárások hatására viszonylag rövid időn belül hazatérő rengeteg vendégmunkás hozta be az országba a fertőzést. "Feltárhatóak ugyanakkor más kontinensről származó vírusok is, ezek eredete vagy Kínára, vagy az USA területére vezethető vissza" - hangsúlyozták. 

Rendőrök ellenőrzik az osztrák-magyar határon átkelőket március 18-án. Fotó: Getty Images
Rendőrök ellenőrzik az osztrák-magyar határon átkelőket március 18-án. Fotó: Getty Images

Lehetett volna sokkal nagyobb baj is

Ugyanakkor a nyugat-európai lezárásoknak volt egy nagyon fontos pozitív hatása is: ennek mintájára ugyanis Magyarországon és szinte kivétel nélkül az egész közép-európai régióban riadót fújtak. Mindennek köszönhetően pedig a virológusok szerint meg tudtuk előzni, hogy az Olaszországhoz vagy Spanyolországhoz hasonló súlyos járványügyi állapotok alakuljanak ki hazánkban is. "Itthon a korlátozó intézkedések kezdetekor már leírható helyi terjedési láncolatokat láthatunk, március közepén az ország több pontján is látszanak helyi fertőzések. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy szerencsés időzítés volt a teljes közép-európai régióban a korlátozó intézkedések ekkori bevezetése. Ez jó eséllyel hozzájárult ahhoz, hogy a számos behurcolási eseményből nem lett számos nagyobb terjedési láncolat vagy akár járványos gócpont" - magyarázták. 


A PTE tudósai ugyanakkor felhívták arra is a figyelmet, hogy még nem szabad lazítanunk, figyelmen kívül hagynunk a korlátozásokat. "Senki se ringassa magát téveszmékbe, a vírus még itt kering köztünk, nagyon fontos ennek tudatában lenni." Minden eddiginél komolyabb fegyelmet kértek a lakosságoktól, de véleményük szerint ugyanilyen fontos az egészségügyi hatóságok gyors reagálása a betegek hatékony elkülönítésére. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban hétfon délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, szórványosan várható további eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag