+14° - +30°
Nincs front

Koronavírus: így segít a NASA

Az amerikai Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) hivatalos Twitter-fiókján jelentette be, hogy mérnökeik orvosi eszközöket terveznek. "Mi általában űrrepülőket és nem orvosi eszközöket készítünk, de segíteni akarunk" - írták.

Kaliforniai laboratóriumukban a NASA mérnökei 37 nap alatt terveztek meg egy lélegeztetőgépet, amely tömeggyártásra is alkalmas. A szerkezetet New York egyik kórházában már ki is próbálták, gyártásának és alkalmazásának engedélyezése az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) már folyamatban van.

Egészségügyi dolgozók egy New York-i kórház előtt.
Egészségügyi dolgozók egy New York-i kórház előtt. Fotó: Getty Images

Az űrhajózási szakemberek más védőfelszerelést is terveznek, például sisak-oxigénlégző rendszert. Ez egyébként nem újdonság a számukra, hiszen eredetileg nagy magasságú repülésekhez kifejlesztett magassági védőfelszerelésről van szó, de mint kiderült, a COVID-19 betegségben szenvedő, de enyhébb tünetekkel rendelkező betegek kezelésére is alkalmas.


Egyedülálló módon képesek segíteni

A malária ellen használt klorokintól azt remélték, hogy az új koronavírus ellen is bevethető lesz. Az eddigi eredmények azonban ezt nem igazolták, egyesek szerint még veszélyes is lehet ez a hatóanyag. Mi az igazság? Részletek itt.

A mérnökök - a hivatal közlése szerint - eddig mintegy 250 javaslatot terjesztettek elő arról, hogy a NASA hogyan segíthetné a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. "A NASA egyedülálló módon képes a koronavírusra adandó szövetségi válasz segítésére, figyelembe véve felszereltségét, szakemberállományát és eddigi szakmai tapasztalatait" - fogalmazott Jim Bridenstine, a hivatal vezetője, aki közleményt adott ki pénteken.

Emelődaruról búcsúzott a haldokló nagypapától a család - a megható történetet az nlc.hu oldalán olvashatja el.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+25, +30 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag