Koronavírus: "Az én gyerekem nem kísérleti nyúl"

A koronavírus-járvány miatt elrendelt egy hónapos kényszerszünet után ismét megnyitott szerdán néhány iskola Dániában.

2022-ig is szükség lehet a távolságtartásra

Szakaszosan és különböző intenzitással, de továbbra is szükség lesz a társadalmi távolságtartásra annak érdekében, hogy ne törjön ki ismét az új típusú koronavírus járványa - véli a Harvard Egyetem tudóscsoportja. Részletek itt.

Az oktatás - szigorú biztonsági előírások mellett - csak az ország településeinek mintegy felében, illetve a koppenhágai intézmények 35 százalékában kezdődött újra. A többi iskola úgy ítélte meg, még egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy a továbbra is hatályban maradó egészségbiztonsági előírásokhoz igazodva újra meg tudják kezdeni a tanítást. A dán hatóságok rendelkezése szerint április 20-tól már valamennyi iskolának újra fogadnia kell a gyerekeket.

Tiltakoznak a dán szülők

Dánia Európában az első ország, amely újra megnyit bölcsődéket, óvodákat és általános iskolákat a járvány miatt március 12-én bevezetett lezárás után. Április elején jelentették be, hogy feloldják az oktatási intézmények zárlatát, azzal a feltétellel, ha a bejárók továbbra is tartják egymástól a kellő távolságot és rendszeresen mosnak kezet.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Mette Frederiksen (j) dán miniszterelnök az egymástól távol ülő iskolás gyerekekkel beszél a koppenhágai Lykkebo nevű iskolában, miután újrakezdték az oktatást a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozást követően. Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Philip Davali

Az iskoláknak úgy kell átalakítaniuk a tantermeket, hogy a padok között kétméteres távolság legyen, a szünetekre pedig csak kis csoportokban engedhetik ki a gyerekeket. Az udvarokra jelzéseket festenek fel, amelyek mutatják a gyerekeknek, mekkora távolságot kell tartaniuk egymás között. Sok dán szülő aggodalommal fogadta az iskolák megnyitását, és az azt ellenző, "Az én gyerekem nem kísérleti nyúl" című petíciót keddig 18 ezren írták alá. A tiltakozók félelme szerint a gyerekek akár tünetmentesen is terjeszthetik a vírust. Az egyik koppenhágai iskola igazgatója elmondta, hogy sok szülő az iskolák újranyitása ellenére is otthon fogja tartani a gyerekét.

A középiskolákban és a főiskolákon folytatódik a távoktatás, és az intézményeket május 10-től lehet ismét látogatni. Dániában csaknem 6700 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel a járvány kezdete óta, és a vírus okozta Covid-19 betegségbe 299 ember halt bele.


Finnországban Sanna Marin kormányfő bejelentette, hogy eltávolítják a főváros körüli útakadályokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások betartatása érdekében alakítottak ki majdnem három héttel ezelőtt. Március 28-tól korlátozták a ki- és beutazásokat a finn fővárosi régióban azzal a céllal, hogy megakadályozzák a vírus szétterjedését a vidéki országrészekben.

Hazaszökött a kórházból, vesztegzár alá helyezték az egész faluját - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +14 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban szombaton délelőtt növekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag