Koronavírus: az asztronauták ezt tanácsolják

Mentálisan és lelkileg is megterhelő lehet a bezártság és elszigetelődés, amelyet ezekben a hetekben muszáj betartanunk az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében. Lássuk, milyen hasznos tanácsokkal szolgálnak, akik igazán komoly rutinnal rendelkeznek e téren.

Mit tegyünk, ha a karantén alatt ránk tör a kabinláz? Részletek itt.

Jelenleg nincs sem védőoltás a vírus (SARS-CoV-2) ellen, sem speciális gyógykezelés a koronavírus-fertőzés által kiváltott megbetegedésre ( COVID-19 ). Csak úgy tudunk védekezni, ha fizikai gátat szabunk a cseppfertőzésnek, azaz karanténba helyezzük a fertőzötteket, valamint a társadalom többi tagja is igyekszik minél ritkábban kontaktusba kerülni másokkal.

Ha jobban belegondolunk, a mostani időszakban az emberektől elvárt távolságtartás voltaképpen számos tekintetben hasonlít ahhoz a helyzethez, amelyet a világűrt megjáró asztronauták élnek át. Ők is szűk térben, akár teljesen izoláltan végzik a munkájukat, vagy csupán néhány kollégájukkal osztják meg átmeneti életterüket. Az elmúlt napokban az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) több asztronautája is megosztott a közösségi médiában néhány hasznos gondolatot a bezártság elviseléséhez.

Christina Koch február elején tért vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról
Christina Koch február elején tért vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról. Fotó: Getty Images

Anne McClain 2018 és 2019 során összesen hat hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Posztjában rámutatott, a stressz akkor lép fel, amikor a várakozásaink nincsenek összhangban a valósággal. Mivel pedig a valóságot nem változtathatjuk meg, ezért a legjobb, amit tehetünk, ha a várakozásainkra összpontosítunk. McClain szerint fel kell készítenünk magunkat lélekben, hogy a korábbiakhoz képest másképpen kell élnünk a mindennapjainkat. Készüljünk fel az alkalmazkodásra: arra, hogy el kell hagynunk a komfortzónánkat. És végül, de nem utolsó sorban, készüljünk fel rá, hogy saját, önös érdekeink helyett másokat kell előtérbe helyeznünk.

Hasonlóan tapasztalt az izoláltság tekintetében Christina Koch is, aki hónapokig dolgozott az Antarktiszon, illetve közel egy évig élt a Nemzetközi Űrállomáson. Nem is olyan régen, február 6-án tért vissza a Földre. Saját bevallása szerint az űrben töltött idő erősítette meg igazán abban a hitben, hogy a világon semmi sem fontosabb, mint a szeretteink. "Ma, amikor mindannyian otthonunk közelében maradunk, megdöbbent, hogy ez továbbra sem lehetne igazabb" - írta bejegyzésében Koch.

Jessica Meir pedig, aki jelenleg is a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodik, egy Földről készült fotóval igyekezett megnyugtatni azokat, akiket a reménytelenség érzete tölt el a világjárvány miatt. "Innen fentről nézve könnyű belátni, mennyire egyértelmű, hogy mindannyian együtt vagyunk ebben" - hívta fel a figyelmet az asztronauta.

Forrás: nypost.com

Bear Grylls, a közismert televíziós túlélőguru is hasznos tanácsokkal szolgál a karantén elviseléséhez. Minderről részletesen olvashat az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!