Csimpánzvírussal "kiütni" a maláriát

London, 2008. február 2. (MTI) - A csimpánzokból izolált vírus elvezetheti a tudósokat a malária elleni védőoltás kifejlesztéséhez.

A kutatók immár két évtizede próbálkoznak egy olyan szer kifejlesztésével, amellyel sikerrel felvehetnék a harcot az évente egymillió halálos áldozat követelő gyilkos kórral - olvasható a BBC News hírei között.

Az Oxfordi Egyetem kutatói csimpánzokból izolált vírust használnak arra, hogy immunválaszt provokáljanak olyan sejtek részéről, amelyekbe a malária kórokozói befészkelik magukat.

A vizsgálatok épphogy beindultak és sikeresnek tűnnek, a vakcina akár már öt éven belül is kapható lesz.

A kutatók a genetikailag módosított csimpánz-adenovírust a malária kórokozójának génjével kombinálva próbálják megsemmisíteni a parazita egysejtűt, mihelyt az bejut a szervezetbe.

Korábbi vizsgálatokban a megfázást vagy gyomorbélhurutot okozó humán adenovírusok kifejezetten hatásosnak bizonyultak az effajta immunválaszok kiváltásában. Mivel azonban rengeteg ember átesett már humán adenovírus okozta fertőzésen, a kutatók a csimpánz-adenovírusoktól remélnek segítséget.

Mint a kutatást irányító Sarah Gilbert hangsúlyozta, a csimpánzok saját "adenovíruskészlettel" rendelkeznek, amelyek igen ritkán betegítik meg az embereket. Ennek következtében az emberi szervezet még nem fejlesztett ki immunválaszt e kórokozókkal szemben.

"Ezért választottuk ezt a vírust az új vakcina alapjául" - mondta el Sarah Gilbert.

Az Oxfordi Egyetem teamje csupán egyike azon tudóscsoportoknak, amelyek potenciális oltóanyagukkal a kísérleti stádiumhoz értek.

A betegség komplex volta miatt nehéz diónak bizonyult. A maláriát kiváltó egysejtű parazita gének ezreivel rendelkezik, lényegesen többel, mint számos olyan betegség kórokozója, amely ellen már kifejlesztettek oltóanyagot.

Vakcina híján az orvosok munkájukban csupán a gyógyszeres kezelésre támaszkodhatnak. A megelőzés egyetlen eszköze pedig az ágyat körülvevő moszkitóháló, amely meggátolja a vérszívókat abban, hogy éjszakai portyázásuk során bejuttassák a kórokozót áldozataik szervezetébe.

Mindez azt jelenti, hogy aligha tarthatók be a 2000-ben tett ígéretek, miszerint tíz éven belül a felére csökkentik a malária megbetegedési és halálozási mutatóit.

Mindazonáltal a szakértők meggyőződése szerint jelentős előrehaladás történt.

Colin Sutherland, a Londoni Közegészségügyi és Trópusi Járványtani Egyetem kutatója ígéretesnek nevezte oxfordi kollégái munkáját.

"Úgy gondolom, hogy közelebb kerültünk a vakcina megalkotásához, most jobban bízunk ebben, mint az előző évtized során. A gond az, hogy a megoldandó feladat nagyon összetett. Ám ha létrehozzuk az oltóanyagot, ez lesz az egyik legnagyobb eredmény a vakcináció történetében" - hangsúlyozta Colin Sutherland.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?