A dublini Phoenix Park területén élő dámvadakban mutatták ki a vírusfertőzés nyomait. A vírus valószínűleg az emberekről került át a szarvasokra, ami azért is aggályos, mert ennek mutációi később visszajuthatnak az emberre.
Az ír Dublinban található Európa legnagyobb közparkja, a Phoenix Park, ahol mintegy 600
dámszarvas is él szabadon – írja
az ng24.hu. Bár a park vezetése arra kéri a látogatókat, hogy ne etessék, simogassák a szarvasokat, ezt azt alábbi videó alapján nem sikerült
betartani. Feltehetően ez is az oka, hogy itt is kimutatták a szarvasokban a SARS-CoV–2 vírust.
A
vadállatokban, így a szarvasokban is tanyát vert vírus képes lehet
olyan, akár veszélyes mutációkra, amelyek később az emberre is
visszajuthatnak. 2020 végéig
egyetlen kilőtt egyedben sem találták meg a vírus nyomait, azonban 2022.
februárjában a vizsgált 21 állatból 12-ben már jelen voltak az antitestek. Ez a
kutatók szerint azt is jelenti, hogy az egész szarvascsorda több mint fele
áteshetett már a fertőzésen. Kiderült, hogy az ír emberek körében is keringő
Omikron variánst kapták el a szarvasok, és az is világossá vált, hogy ezek az állatok sokkal fogékonyabbak lehetnek e variánsra, mint a korábbiakra.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nem rögtön a járvány elején kapták el a
vírust.
Északnyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek. Elszórtan fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.