A pápa is támogatja a koronavírus elleni küzdelmet

Nem csak imával, de anyagiakkal is támogatja a koronavírus elleni harcot Ferenc pápa. Rajta kívül divatházak és labdarúgó klubok is adományoztak a járvány visszaszorításáért.

Több millió dollárt adományoztak olasz cégek, köztük neves divatházak és futballklubok az Olaszországot sújtó koronavírus-járvány feltartóztatására. Ferenc pápa is támogatta a járvány elleni küzdelmet.

Koronavírus: már Európa a járvány központja

A koronavírus-járvány epicentruma Európába tolódott - mondta Mike Pence amerikai alelnök. Kiemelte ugyanakkor, hogy várhatóan az Egyesült Államokban is ezrek fognak megbetegedni a kórtól. Kattintson a részletekért!

Ruhamárkák és futballklubok is támogatják a harcot

A Bennetton-család, amely vagyonát a ruhaiparban alapozta meg, de ma már repülőtereket és autópályákat is működtet, hárommillió eurót ajánlott fel. Giorgio Armani olasz divattervező 1,25 millió eurót (346 millió forint) adományozott négy olasz kórháznak és az olasz polgári védelemnek a koronavírus elleni harc segítésére. Az adományt három milánói és egy római kórháznak juttatják el, valamint az olasz polgári védelmi ügynökségnek.

Marco Bizzari, a Gucci cég vezérigazgatója személyesen százezer eurót ajánlott fel, a Dolce & Gabbana és a Bulgari cégek nem hozták nyilvánosságra az összeget, de bejelentették, hogy a koronavírus kutatására adományoznak jelentős összeget. Chiara Ferragni divatblogger és férje százezer eurót ajánlott fel és elindított egy négymillió eurós adománygyűjtő kampányt a milánói San Raffaele kórház megsegítésre. Három nap alatt 3,7 millió eurót gyűjtöttek össze.

Anyagiakkal is támogatja a koronavírus elleni harcot Ferenc pápa. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
Anyagiakkal is támogatja a koronavírus elleni harcot Ferenc pápa. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

A koronavírus-járvány leginkább az északi Lombardiát sújtja, a kórházak intenzív osztályai megteltek a súlyosan fertőzött betegekkel. Az AC Milan futballklub 250 ezer euróval támogatja a mentőszolgálatok munkáját, játékosai és igazgatói egy napnyi fizetésüket ajánlották fel a járvány feltartóztatására tett erőfeszítések finanszírozására.

Az Inter futballklub és kínai tulajdonosa, a Sunning International 300 ezer eurót adományoz orvosi maszkok és az egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközök vásárlására a polgári védelemnek. Ferenc pápa százezer eurót adományozott a katolikus Caritas olaszországi ágának, amely a szegényeket és az hajléktalanokat segíti a járványban. A legutóbbi adatok szerint már ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban, a legtöbb diagnosztizált fertőzöttet továbbra is Lombardia tartományban regisztrálták.


Kínai orvosok is elutaztak Olaszországba, hogy segítsenek a koronavírus elleni küzdelemben. További részleteket erről az nlc.hu cikkében olvashatunk.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, 0 °C

Hazánkban kedden délelőtt növekszik a felhőzet, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag