Már a filmeket is máshogy nézzük, mint régen

Az elmúlt időszakban jelentős átrendeződés jellemezte a médiafogyasztási, filmnézési szokásokat Magyarországon, és ez a változás jelenleg is tart.

A mozik, a televízió és a streamingszolgáltatók összehasonlításából kitűnik: az emberek a tévében nézik a legtöbb filmet, a magyar gyártású alkotások otthona pedig ezen belül a közmédia – mondta el Galambos István Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendezésében megtartott, A művészet tudatossága, a tudatosság művészete című konferencián.

televízió, filmnézés, tévé, TV
A legtöbb filmet még mindig a tévén nézzük. Fotó: Getty Images

A tévéműsorok korszaka eltűnőben

Az NMHH kutatási igazgatóhelyettese emlékeztetett: amíg az 1990-es években a legnépszerűbb tévéműsorok akár a négymilliós nézettséget is elérték, addig napjainkban az egymilliós nézettség is szép eredménynek számít. Arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg a hazai tévécsatornákon általánosságban csökkent a művészettel, tudománnyal, kultúrával foglalkozó műsorok száma, addig a közmédiában ezzel ellentétes tendencia tapasztalható. A tévénézők tábora ugyanis öregszik, és a magyar tartalmaknak csak kis része jut el a fiatalokhoz.

Kollarik Tamás, a konferencia elnöke és moderátora kiemelte, hogy Budapest és Magyarország ma a kontinentális Európa egyik legjelentősebb filmgyártó bázisa és kapacitása, amit nem az ország lakosságszáma, hanem a honi szabályozó és támogatási rendszer, továbbá az iparág mögött álló tehetség tesz lehetővé.       

Negyedannyi mozi van, mint 30 éve

Mára negyedére – 1990 óta 2000-ről 508-ra – esett vissza a mozitermek száma Magyarországon – mondta el Mádl András, az NMHH Műsorfigyelő- és elemző Igazgatóságának vezetője, megjegyezve: ezzel az európai rangsor hátsó részéhez tartozunk. Szavai szerint a koronavírus-járvány jelentős visszaesést eredményezett a filmes piacon, amit az elmúlt évre hevertek ki a mozik. A 2022-ben bemutatott több mint negyven magyar film örvendetes előrelépés a korábbi esztendők terméséhez képest, ugyanakkor a látogatók négyötöde továbbra is amerikai filmeket néz, míg a magyar alkotásokra a nézőknek mindössze 6 százaléka kíváncsi.  

Hatalmas szükség van a gyerekek médiatudatosságának növelésére, online létük szabályozására, a veszélyek, kockázatok megismertetésére. Ebben meghatározó szerep hárul a szülőkre és a pedagógusokra, akiket fontos oktató felületekkel, segédanyagokkal, kiadványokkal, kampányokkal segít a médiahatóság, mely kiemelten foglalkozik az online játékokkal, bántalmazással és függőséggel – hangsúlyozta az eseményen Somogyi Ákos Gergő, az NMHH főosztályvezetője. 

Naponta csaknem öt órát tévézik egy átlagos magyar ember, másfél órával többet, mint amennyit internetezéssel tölt. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!