Így előzhető meg a fülgyulladás nyáron

HáziPatika

Nyáron sokan vágynak kikapcsolódásként vízparti nyaralásra, egy kellemetlen fülgyulladás azonban könnyen elronthatja a szabadidő önfeledt eltöltését. Lássuk tehát, mit tehetünk a probléma megelőzése érdekében, illetve hogyan kezelhetjük a panaszokat!

Koncertek és fülzsírdugó - melyek a leggyakrabban előforduló nyári fülbetegségek? Részletek itt.

"Hallójáratunk egy körülbelül 2,5-3 centiméter hosszú cső, amelynek dobhártya előtti része kitágul. Itt sajnos a víz könnyen megreked, feláztatja az említett részt, a párás, sötét környezetben pedig könnyen elszaporodnak a gombák" - mutatott rá dr. Gerlinger Imre, a Duna Medical Center fül-orr-gégésze. Hozzátette, ezután jön a viszketés és annak nyomán a fül piszkálása, amely általában csak árt a fülnek, hiszen ilyenkor könnyen felsérthetjük a hallójáratunkat, amely ennek következtében begyullad. A fülgyulladás első tünete a fájdalom, valamint váladék is jöhet a hallójáratból, sőt esetenként előfordulhat hallászavar is.

Egy fülgyulladás könnyen elronthatja a tengerparti nyaralást
Egy fülgyulladás könnyen elronthatja a tengerparti nyaralást

Mit tegyünk és mit ne?

  • Ügyelni kell rá, hogy ne kerüljön víz a hallójáratba.
  • Ne piszkáljuk a fülünket fülpiszkálóval!
  • Mindig alaposan töröljük meg a fülünket fürdőzés után!
  • Használjunk füldugót, különösen ha tudjuk, hogy érzékeny a fülünk!
  • Vigyünk magunkkal bóralkoholos cseppet, amely kiszárítja a fület, és recept nélkül is kapható!
  • Vegyünk fel fürdősapkát!
  • Ha pedig a fellépő panaszok nem szűnnek, forduljunk orvoshoz!

Mire figyeljünk még a vízparton?

A strandon nemcsak a fülbe jutó víz okozhat problémát, de a különböző allergiák előfordulása is. Ezeket okozhatják rovarcsípések, de a levegőben keringő pollenek, így például nyár végén a parlagfű is. Kevesen tudják, hogy például a dinnye és a parlagfű között kialakulhat olyan keresztreakció, amely komoly allergiás tüneteket okozhat. Ezért fontos, hogy aki vízpartra vagy a szabadba megy, és tudja magáról, hogy érzékeny valamire, vigyen magával antihisztamint és szteroid ampullát. Azonban óvakodjunk az orrcseppek túlzó mértékű és hosszú ideig tartó használatától, mert azzal csak rontunk az orrdugulásos panaszainkon.


Sajnos a vízpartokon mindig számolnunk kell a rovarok jelenlétével. Ha véletlenül bogár menne a fülünkbe, akkor 5-6 percig tiszta vízzel átöblíthetjük a hallójáratot. Természetesen ezek után el kell távolítani a vizet, illetve szükség esetén ilyenkor is használhatunk bóralkoholos fülcseppet.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlon növekedhet meg erősebben a felhőzet, ezeken a tájakon elvétve alakulhat ki futó zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag