Túl sok a kórház, kevés az orvos Magyarországon

Hiába volt nagyarányú béremelés, és a hálapénz üdvözlendő kivezetése, nincs orvosi teljesítményminimum vagy ösztönzőrendszer, és ez már az ellátást is veszélyezteti.

Hatalmas probléma, hogy az orvosi béremelésekkel nem járt együtt valamilyen teljesítményelvárás - mondta a RTL Klub Reggeli című műsorában Lantos Gabriella egészségügyi szakértő. Véleménye szerint ez komoly ellátási gondokat okoz, amit csak tetéz, hogy ugyanaz az egy személyzet próbál mindenhol helytállni, ugyanis a kórházakban dolgozó orvosok ugyanazok, mint akik a magánegészségügyben dolgoznak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az egészségügyi szakdolgozók átlagosan bruttó 500-700 ezer forintot keresnek. A szakszervezet szerint egy ápolónak sincs ilyen alapfizetése.

Várólisták mindenhol

A magánegészségügyben főként a csípő- és térdprotézisműtéteknél, illetve a szemlencseműtéteknél torlódtak fel a koronavírus-járvány miatt a várólisták. Az ilyen műtéteknél legalább egy évet kell várni, Nyugat-Dunántúlon akár két évet is. Ennek oka főként az, hogy még a magánkórházak sem tudják minden esetben kigazdálkodni a drága protézisek megvásárlását. Egy csípőprotézisműtét magánklinikán 2 millió forintba kerül - tette hozzá Lantos.

csípő röntgenfelvétel
Egy csípőprotézisműtét már 2 millió forintba kerül a magánklinikákon. Fotó: Getty Images

Az állami egészségügyben a várólisták döntően a szakemberhiánynak köszönhetők. "A mi orvosainkkal, ápolóinkkal töltik fel az angol, a svéd, az osztrák klinikákat" - mondta Lantos. Emellett hiába volt nagyarányú béremelés, és a hálapénz üdvözlendő kivezetése, nem vezettek be semmilyen teljesítményminimumot vagy ösztönzőrendszert. Emiatt azok az orvosok, akik túldolgozták magukat a hálapénz miatt, most "békésen ücsörögnek, és végre kipihenik magukat" - mondta.

A szakértő szerint túl sok a kórház Magyarországon, ezeket észszerűen össze kellene vonni, mert az állam nem tud fenntartani 160 kórházat. Illetve valódi finanszírozást kell nyújtani a műtétek után, amelyek most alultervezettek. Ezért is van, hogy minden év végén csak a kórházak miatt 50-60 milliárd forintot pluszba bele kell rakni az egészségügybe.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +33 °C
Minimum: +12, +20 °C

Többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül az északkeleti szél, a maximumhőmérséklet 25, 33 fok között szóródik. Hétfőn nem érkezik front. A fülledtség idején nehézlégzés, rosszullét jelentkezhet, többen fejfájást tapasztalhatnak. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok, az arra hajlamosaknál vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az érzett hőmérséklet is ingadozik. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: