Jön a Pfizer koronavírus elleni tablettája

Optimista előrejelzések szerint még idén hozzáférhető lesz a Pfizer koronavírus elleni tablettája, ami áttörést hozhat a COVID-19 okozta betegség kezelésében.

Mérföldkő lehet a koronavírus elleni küzdelemben egy tabletta, amelyet kifejezetten a SARS-CoV-2 vírus legyőzésére fejlesztett ki a Pfizer - számolt be róla a brit Telegraph. Az Egyesült Államokban és Magyarországon elsőként engedélyezett és forgalomba hozott COVID-19 elleni vakcinát gyártó vállalat már meg is kezdte a humán klinikai tesztelést: Belgiumban és az Egyesült Államokban hatvan 18-60 év közötti egészséges önkéntest vontak be a fázis I. vizsgálatba .

koronavírus elleni gyógyszer
Könnyebb lehet a gyógyulás, ha lesz hatékony gyógyszer a koronavírus ellen. Fotó: Getty Images

A Telegraph értesülései szerint a szert állatokon már tesztelték, és mivel sem használata során, sem utána nem merült fel aggodalomra okot adó egészségügyi hatás, vagy mellékhatás, elindulhatott a klinikai vizsgálatok humán szakasza, ami három fázist ölel fel, és a tervek szerint 145+28 napot vesz majd igénybe. A jelenlegi szakaszban többek között az emberi szervezet számára tolerálható dózist vizsgálják (önmagában és a HIV -kezeléshez használt ritonavir gyógyszerrel kombinálva), valamint a lehetséges mellékhatásokat , és azt, hogyan érzik magukat a tesztalanyok a szer bevétele után. A klinikai vizsgálatok harmadik fázisban már több tízezer emberen tesztelik majd - tabletta és folyadék formájában - a szert. Optimista előrejelzések szerint - amennyiben minden az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul -, még idén engedélyezhetik használatát.

Az Oxfordi Egyetem összehasonlító kutatások keretében vizsgálta a Pfizer-BioNTech- és az AstraZeneca-vakcinát, és érdekes eredményekre jutottak. Előbbi például erősebb immunválaszt generál, de az AstraZeneca oltóanyaga által kiváltott védelem hosszabb ideig áll fenn az eredmények szerint. Részletek!

De pontosan mit is tesztelnek?

A tabletta más összetevők mellett tartalmaz egy fehérjetermészetű molekulát, a PF 07321332 kódnevű vírusellenes proteáz inhibitort - a HIV-1-fertőzött felnőttek kezelésében alkalmaznak proteáz inhibitort, hogy meggátolja a fertőzött sejtek vírustermelését -, amit úgy alakítottak ki, hogy megakadályozza a vírus orrban, torokban és tüdőben történő elszaporodását.

A Pfizer bizakodó

Az amerikai gyógyszeripari vállalat kutatói bíznak benne, hogy ez a tabletta hozhatja majd meg a régen várt áttörést, hatékony megoldást nyújtva a koronavírus-fertőzés otthoni kezeléséhez. A gyógyszer szedését a fertőzés első jeleinek észlelésekor kell elkezdeni, így elkerülhetővé válik, hogy a beteg kórházba kerüljön, vagy kritikus állapotban azonnali ellátást igényeljen - közölte Mikael Dolsten, a Pfizer vezető tudományos munkatársa.

"Ezt a vírusellenes szert gyakorlatilag a semmiből hoztuk létre, a járványhelyzet szülte" - ismertette az előzményeket Dafydd Owen, a Pfizer gyógyszerkémiai igazgatója nemrégiben, egy szakmai előadáson. Hozzátette: a vegyület első pár milligrammját július végén készítették, október végére pedig a rendelkezésre álló mennyiség 100 grammra duzzadt fel. Ahhoz, hogy eddig eljussanak, 210 kutató munkája kellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!