Nehogy már tabu legyen a rák! – egy érintett küzd sorstársai elfogadásáért

Ötven évesen közölték vele a sokkoló diagnózist: mellrákja van. Biztos azonban abban, hogy nemcsak a gyógyulást kapta feladatként, hanem azt is, hogy nyílt kiállásával segítsen a rákot még mindig gyakran jellemző tabuk ledöntésében. Olyan érintettet kérdezett a rakgyogyitas.hu, aki történetével sok sorstársán segíthet.

Munkájában a traumát átélt menekülteknek segít Bognár Katalin, ám a mellrákja nyomán saját magának is fel kellett dolgoznia egy életét veszélyeztető traumát. Azt mondja, hogy a kemoterápia, a melleltávolító műtét és a sugárkezelés egy éve alatt nagyon sokat tanult, olyan értékes emberi kapcsolatokkal lett gazdagabb, amelyek a betegség nélkül elkerülték volna. Megtapasztalta, mennyire fontos a betegekhez méltó kórházi környezet, a pszichológiai támogatás elfogadása és az aktív mozgás a kezelések alatt is. Ezektől érezheti azt egy beteg, hogy nemcsak passzívan ül az infúziós székben, hanem aktívan is tesz önmagáért. „Missziómnak éreztem, hogy legalább a saját közösségi szintemen tegyek az ellen, hogy még mindig tabu legyen, ha valaki rákos” – mondta el a rakgyogyitas.hu-nak Bognár Katalin.

Nyugodtan kérdezz tőle!

„Amikor itt állunk a műtét miatt megváltozott testünkkel, a kemoterápia miatt kopaszon, kihullott szemöldökkel, akkor még azzal is foglalkozzunk, nehogy az ismerőseinket megterhelje a hír? Én is megtapasztaltam, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel, nem tudják, hogy mit kérdezzenek, mit mondjanak. Akin láttam ezt a tanácstalanságot a környezetemben, biztattam: nyugodtan hívjál fel! Jól fog esni, hogy gondolsz rám és ezt el is mondod. És nyugodtan kérdezzél meg bármit. Ha nem alkalmas vagy nem akarok beszélni róla, úgyis szólni fogok”– idézte fel a portálnak Katalin.

  A diagnózist közlő orvos szájából nagyon fontos mondat hangzott el: „a következő egy éve nagyon húzós lesz, de meg fog gyógyulni.” Erre a mondatra gyakran visszagondoltam később is, kapaszkodót jelentett a nehéz helyzetekben. Hihetetlenül fontos, hogy miként indítanak el valakit a betegúton.„A családtagoknak szerintem olykor nehezebb, mert megélhetik a tehetetlenség érzését, hiszen van, amiben nem tudtak segíteni, amivel a betegnek egyedül kell megküzdenie. Helyénvaló, hogy a családtagok segítsenek, de közben bűntudat nélkül élniük kell a saját életüket: nem engedhetjük meg, hogy a betegség határozza meg mindenki napjait” – fogalmaz. A teljes interjú ide kattinva olvasható a rakgyogyitas.hu oldalon. 

A mesterséges intelligencia nagy segítséget jelenthet a mellrák kockázatának előrejelzésében – derült ki egy tanulmányból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!