Két fontos felfedezés a bőrrákkal kapcsolatban

Két nemzetközi kísérletsorozat is azt sejteti, hogy az előrehaladott stádiumban lévő bőrrákos betegek nagyobb eséllyel élhetik túl a veszélyes kórt. Egy harmadik felfedezés pedig a túl sok tinédzserkori "leégést", a túlzásba vitt napozást teszi felelőssé a legsúlyosabb bőrrákért, nem a későbbi napfürdőket.

Izgalmas és meglepő - ezt írja a BBC arról a két új gyógyszerről, amelyeket az előrehaladott stádiumú melanóma, azaz bőrrák kezelésére fejlesztettek ki. Mindkét kezelés lényege, hogy a szervezet immunrendszerét vértezi fel a tumorok felismerésére és megcélzására.
A kutatásokat az Amerikai Klinikai Onkológusok (rákkutatók) chicagói konferenciáján ismertették. Az előrehaladott melanóma rendkívül nehezen kezelhető, általában ekkor már a tumorok a bőrön kívül más szerveket is megtámadnak. Pár évvel ezelőtt a túlélést fél évre tették ilyen esetekben az orvosok.

A mostani kísérletekben az egyik hatóanyagot, egy "humanizált monoklonális antitestet" 411 betegen próbáltak ki, és 69 százalékuk legalább egy évvel túlélte a kezelést. A gyógyszert már más tumorok esetében is alkalmazták, amikor a rák igyekszik az immunrendszer támadását kivédeni. Dr David Chao, a Royal Free London NHS Foundation Trust onkológusa szerint, aki melanómás és tüdőrákos betegek esetében végez klinikai kipróbálást, úgy véli, hogy az új szer paradigmaváltást jelenthet a rákterápiában. Azaz a rák kezelésének új útját nyithatja meg a felfedezés.

Egy másik gyógyszer esetében a túlélési ráta - 53 beteg esetében - 85 százalék volt egy éven túl, 79 százalék pedig két éven túl. John Wagstaff, a Swansea College of Medicine professzora egy szélesebb körű kipróbálást irányít, és úgy véli, hogy az új szerek a melanóma kezelésében áttörést hozhatnak.

Az orvosok azonban egyelőre óvatosak. Egyelőre csak a kipróbálás első fázisában tart a legtöbb vizsgálat, de azért már vannak harmadik fázisban lévő vizsgálatok is a BBC szerint Nagy-Britanniában. Egy év múlva várhatóan már biztosabbat mondhatnak a két szerről, amelyeknek máris mutatkoznak mellékhatásaik: éjjeli izzadást és két rövid "blackout"-ot is tapasztaltak a szakértők. Ez utóbbi az angol orvosi nyelvben gyógyszer hatására bekövetkező amnéziát jelenthet, általában azonban tudatvesztést értenek alatta.


Új összefüggés a melanóma és a fiatalkori leégés között

Mindeközben érkezett egy másik hír arról is, hogy a tinédzserkori leégések, a túlzott napozás jelenti az igazi veszélyt a később kialakuló bőrrák szempontjából. Ha valaki csak ötször is súlyosan - úgy, hogy hólyagossá válik a bőre - leég fiatalkorában (15-20 éves nőkről volt szó), akkor 80 százalékkal nő meg az esélye arra, hogy melanómában betegedjen meg később. A kevésbé agresszív bőrrákok előfordulásának esélye 68 százalékkal nagyobb ilyen esetben.

Ugyanakkor az idősebb korban kapott UV-sugárzás nem befolyásolja a melanóma kockázatát - állítja a brit Daily Mail cikke. A kevésbé agresszív bőrrákok előfordulását viszont idősebb korban is fokozza az ultraibolya-sugárzás - írja a brit lap.

Eredményeikről Dr. Abrar Qureshi, a Rhode Island-i Kórház és a Brown Egyetem kutatója nyilatkozott a Daily Mailnek. Az amerikai szóhasználat szerint 109 ezer "kaukázusi", azaz europid rasszhoz tartozó nővér szokásait követték 20 éven át, és kimutatták, hogy a melanóma kialakulása és a napnak való komolyabb kitettség a fiatal nőknél függ össze.

Qureshi szerint a rizikócsoportokba tartozó nőknek különösen kerülniük kell a leégést, főleg fiatalkorban. Ilyenek a vörös hajú, sok anyajeggyel rendelkező személyek. Esetükben is a fiatalkori napozás a veszélyesebb.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag