A rákgyógyítást is megnehezítette a járvány

A járvány a daganatos betegeket kezelő onkoteam-ek munkáját is megnehezítette, szerencsére egy mesterséges intelligencián alapuló szoftver is segíti őket a döntéshozatalban. Onkológussal beszélgettünk.

Az orvostudomány eddig soha nem látott ütemben fejlődik, szinte naponta jelennek meg új gyógymódok, és publikálnak olyan kutatási eredményeket, amelyek alapvetően befolyásolják a betegek kezelését. Egyre nehezebb ezért az orvosoknak naprakésznek maradni, szerencsére egy mesterséges intelligencián alapuló szoftver is segíti a munkájukat. Erről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a koronavírus miatt kialakult helyzetről is beszélgettünk Dr. Kahán Zsuzsannával, a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinika oktatójával, az OncoLogic onkológusával.

HáziPatika.com: A szegedi klinikán mennyiben változott az onkológusok munkája, illetve a daganatos betegek ellátása a koronavírus-járvány ideje alatt?

Dr. Kahán Zsuzsanna: Jelentős átszervezést követelt ez a helyzet mind a betegek, mind az orvosok megóvásának érdekében. A mi klinikánk például egymástól elszeparált orvoscsoportokkal (úgynevezett onkoteamekkel) dolgozott, ennek a helyzetnek kedvezett, hogy nálunk alapból is széttagoltabban, két külön épületben zajlik a munka. A konzultációkat, értekezleteket is igyekeztünk áthelyezni a virtuális térre, hogy minél kevesebbet érintkezzünk egymással. Szerencsére olyan intézkedést nem kellett hoznunk, ami miatt a betegek korlátozottan juthattak volna hozzá a kezelésekhez és a vizsgálatokhoz. Nagyobb fennakadást összességében nem okozott ez a számunkra is új helyzet.

Miért fontos a második orvosi vélemény?

Egy tökéletes világban a beteg rábízza magát az orvosra, aki mindig nagyon felkészült, tisztességes, mindig annyi időt fordít a páciensére, amennyi szükséges. Sajnos tudjuk, hogy a gyakorlat nem mindig felel meg az ideáloknak. Egy második szakvélemény segíthet, ha a beteg biztos akar lenni abban, hogy helyesen diagnosztizálták és jó kezelést kap. Kattintson a részletekért!

HáziPatika.com: Milyen gyakorisággal kell egyeztetni egy-egy beteg kezeléséről ezeknek az onkoteameknek?

K.Zs.: Az SZTE Onkoterápiás Klinikán működik egy belső onkoteam, amely minden nap "összeül", hogy a problémásabb eseteket vagy az esetleges változtatásokat átbeszéljék a klinika vezetőjének jelenlétében. Az elmúlt hetekben ezek a beszélgetések is az interneten keresztül zajlottak. Vannak emellett egy-egy speciális daganattípussal - például nőgyógyászati vagy központi idegrendszeri tumorral foglalkozó, úgynevezett multidiszciplináris onkoteamek, melyekben az onkológus mellett a radiológus, patológus sebész is részt vesz, ezek hetente üléseznek.

HáziPatika.com: Nemcsak az orvos és orvos közötti, de az orvos-beteg kommunikációs is jelentősen megnehezíthette a járvány. Több kutatás is igazolta, hogy ennek jelentős szerepe van a páciensek gyógyulásában, mennyire sikerült ezt a problémát áthidalni?

K.Zs.: Ez a vírus hatására valóban jóval nehezebbé vált. A betegekkel a személyes konzultáció helyett telefonos vagy internetes kapcsolatot kellett kiépítenünk, és jól tudjuk, hogy ez nem mindig ugyanolyan hatékony. Szerencsére a páciensek megértőek voltak és elfogadták ezt az új helyzetet. Betegeket ebben az időszakban csak előjegyzés alapján fogadtunk és minden szükséges előírást be kellett tartanunk annak érdekében, hogy a koronavírus ne jelenhessen meg a klinikán. Eddig szerencsére ezt sikerült is elkerülni.

Dr. Kahán Zsuzsanna onkológus
Dr. Kahán Zsuzsanna onkológus

HáziPatika.com: Európában a magyarok körében a legmagasabb a rák miatti halálozási ráta és összességében a daganatok kialakulásának veszélye is igen magas nálunk. Több szűrés, vagy a kezelésekhez való jobb hozzáférés segíthetne ezen?

K.Zs.: Ez egy nagyon összetett probléma, amire nehéz egyetlen jó választ adni. Mindenesetre én azt gondolom, hogy Magyarországon legkisebb anyagi ráfordítással a legtöbbet a prevencióval lehetne elérni. Fontos, hogy a kormányzat megfelelő életkörülményeket és egészségnevelést biztosítson mindenkinek, de az egyénnek is komoly szerepe van abban, hogy helyes életmóddal csökkentse a rák kialakulásának veszélyét. Nagyon fontos a szűrés, melynek a hatékonysága számos ponton javítható, például a tömegtájékoztatás fejlesztésével, vagy korszerű adatbázis létrehozásával. Bár szűrési módszereink megfelelnek a nyugat-európai feltételeknek, a lakosság jelentős része nincs tisztában vele, hogy ezeknek mekkora szerepük van abban, hogy időben felfedezzünk egy-egy később már életet veszélyeztető betegséget. Kiemelt figyelmet kellene fordítani az emlő-, méhnyak-, vastagbél-, illetve a fokozott kockázatú csoportokban a tüdőrákszűrés hasznának tudatosítására. Ez utóbbi még nem államilag finanszírozott Magyarországon, nagy előrelépés lenne, ha térítésmentessé tennék.

Az embereket a szűrési statisztikák elkészítésével motiválni lehetne, hogy részt vegyenek a vizsgálatokon. Milyen nagyszerű lenne, ha azt mondhatnánk biztatásként a lakosoknak, hogy a szűrésen részt vettek ennyi és ennyi százaléka nem halt bele a daganatba, viszont rosszabb a kilátás azoknál, akik nem vették igénybe a lehetőséget. Hogy ez így van, külföldi adatokból tudjuk, de pontos számokat nem ismerünk, hiszen nincs egy olyan adatbázis, ami a szűrések kimenetelét foglalná össze.

HáziPatika.com: A férfiakat rendszerint sokkal nehezebb rávenni arra, hogy orvoshoz forduljanak vagy törődjenek az egészségükkel, az erősebbik nemről élő "macsó" kép nem az elővigyázatosságot sugallja. A szűrővizsgálatokon is kisebb arányban vesznek részt?

K.Zs.: Pontos adataim erről sincsenek, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy a nők egészségtudatosabbak lennének. A magyar emberek általánosan nem törődnek az egészségükkel, és nem csak a daganatszűrés, de a megfelelő életmód tekintetében sem. Az állami egészségnevelés tekintetében még az őskorban járunk, az edukációnak nagyon fontos szerepe lenne.

HáziPatika.com: Kezelések tekintetében azonban óriási előrelépések történnek, szinte naponta lehet hallani új eljárásokról. Nagy jövőt jósolnak például a célzott terápiás gyógyszereknek is, amelyek a daganatsejtekre mérhetnek precíziós csapást. Mennyire elérhetőek a legújabb kezelések itthon?

K.Zs.: Szerencsére Magyarországon hagyományosan jól hozzáférhetőek a modern diagnosztikák és a kezelések is. A molekuláris célzott terápiák egy része ma már rutinszerűen használható itt Magyarországon is, a legtöbb onkológiai központban ezek hozzáférhetőek. Egyéni méltányossági eljárás alapján olyan gyógyszerek is beszerezhetőek, amelyeket itthon még nem fogadott be a finanszírozó. Ez persze egy hosszabb folyamat és a kezelőorvosnak is komoly szerepe van abban, hogy a gyógyszert végül megkaphassák.

A járvány miatt az orvosi konzultációkat is a weben végezték. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A járvány miatt az orvosi konzultációkat is a weben végezték. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

HáziPatika.com: Egyre több olyan génmutációt azonosítanak, amely szerepet játszhat a daganatok kialakulásában, és sorra jönnek ki az új gyógyszerek, illetve a tanulmányok is. Hogyan tudnak naprakészek maradni az onkoteam-ek, és kiválasztani azt a kezelést, ami a jelenlegi ismeretek szerint a legjobb eredményt hozhatja?

K.Zs.: A helyes kezelés kiválasztásában rendkívül nagy segítséget jelent az orvosoknak az IBM Watson for Oncology rendszer is. Ez egy olyan, Magyarországon kizárólag az OncoLogic-nál elérhető, mesterséges intelligencia-alapú döntéstámogató orvosi eszköz, amely a beteg vizsgálati eredményeit elemezve ad javaslatot a kezelésre (esetleg kiegészítő vizsgálat elvégzésére), figyelembe véve a legfrissebb kutatási eredményeket és klinikai terápiás tapasztalatokat is. Az összes elektronikusan publikált kutatási adatot felhasználva készít olyan javaslatot, amit az orvos az onkoteam véleménye mellett használhat. Jelenleg az eszköz a leggyakoribb 13 daganattípus esetén adhat hasznos tanácsokat, így évente több mint 40 ezer beteg gyógyulásához járulhat hozzá.

Az IBM Watson for Oncology rendszer természetesen olyan adatokat is felhasznál, hogy a családban milyen betegségek fordultak elő, vagy milyen más egészségi problémákat diagnosztizáltak már a betegnél. Ma már az orvosok nemcsak a szövettanra vagy a molekuláris genetikai adatokra támaszkodhatnak, hanem az is nagyon fontos adat, hogy egy képalkotó vizsgálaton milyen a daganat megjelenése, vagy milyen biomarkereket tudnak kimutatni a vérből. Ezeket az adatokat az eszköz egyszerre kezeli, gyakorlatilag korlátlan mennyiségű információ rendszerezésével segít meghozni a döntést. Sőt még az orvos figyelmét is felhívhatja bizonyos vizsgálatokra, ha nem áll kellő mennyiségű adat a birtokában.

HáziPatika.com: A helyes kezelés kiválasztásában mekkora szerep jut a páciensnek?

K.Zs.: Az onkoteamekben általában nem szoktak jelen lenni a páciensek - legalábbis a mi klinikánkon - hiszen ott elsősorban szakmai beszélgetést folytatunk, amit nem mindig tudnának követni a betegek. Jellemzőbb, hogy az a kezelőorvos, akinél éppen tartózkodik a beteg - legyen az a sebész, onkológus vagy sugárterapeuta - kérdezi ki részletesebben a pácienset, és a beszélgetés alapján akár az onkoteam bizonyos döntéseit is újragondolhatják. A cél persze az, hogy a beteg is tisztában legyen vele, hogy milyen folyamatok állnak előtte és tudja, hogy a kezelését az orvosok a legjobb tudásuk szerint végzik.


HáziPatika.com: Elképzelhető, hogy a távoli jövőben már teljesen átveheti az onkoteam-ek munkáját a mesterséges intelligencia, és a beteg kezelése és a gyógyulásának követése is teljesen automatizált lesz?

K.Zs.: Ezt azért nem gondolom. A mesterséges intelligenciának a legfőbb erénye, hogy óriási adatmennyiséget tud kezelni fáradhatatlanul, a nap 24 órájában. Az orvosok tapasztalatait azonban nem helyettesítheti, ezek a programok elsősorban kiszolgálják, kiegészítik a szakemberek munkáját, helyettesíteni azonban valószínűleg még jó ideig nem tudják.

Szponzorált tartalom. A cikk megjelenését az OncoLogic támogatta.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+24, +33 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban kedden délelőtt változóan felhős lesz az ég, a magasra törő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok alakulhatnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag