Mi az aranyeres krízis? (2)

Bármilyen ártalmatlan problémának is tűnik a legtöbbek számára az aranyérbetegség, kezeletlenül komoly szövődményei lehetnek: az egyik ilyen az aranyeres krízis. Cikkünkben összegyűjtöttük, mit kell tudni a veszélyes jelenségről.

Aranyere tulajdonképpen mindenkinek van, így hívjuk ugyanis a végbél legalsó szakaszának és a végbélnyílás nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatokat. A probléma akkor kezdődik, amikor ezek megduzzadnak és kitágulnak, mint például a lábakban lévő visszerek, illetve egyéb zavaró tüneteket is okoznak. Hajlamosító tényező lehet az életkor előrehaladása, illetve az örökletes kötőszöveti gyengeség, vagyis, ha a családunkban már többen is küzdöttek, küzdenek a rendellenességgel. Ezenkívül az olyan tevékenységek, szokások, állapotok is veszélyesek lehetnek ebből a szempontból, mint a krónikus székrekedés (egészen pontosan az azzal járó, székelés közbeni erőlködés), a túlsúly, a terhesség, a sok ülés vagy a mozgásszegény életmód. Ilyenkor ugyanis extra nyomás nehezedik az altestre, ami miatt a régió véráramlása lelassul, pang, a vénák pedig túltágulhatnak.

Az aranyérnek kezeletlenül komoly szövődményei lehetnek: például az aranyeres krízis.
Az aranyérnek kezeletlenül komoly szövődményei lehetnek: például az aranyeres krízis. Fotó: Getty Images

Az aranyeres krízis így alakul ki

Attól függően, hogy az aranyér a végbél záróizmához képest merre található, két fajtáját különböztetjük meg: a külső és a belső aranyeret. A külső aranyér, ahogy azt a neve is sugallja, a végbélnyíláson kívül helyezkedik el, és olyan panaszokat idézhet elő, mint az anális régiónál érezhető irritáció, viszketés, fájdalom, diszkomfortérzés (főleg üléskor), az ánusz körül tapasztalható duzzanat, illetve ritkán vérzés.

Aranyerem van, mit nem ehetek? Részletek itt .

A belső aranyér a végbél falában alakul ki. Korai stádiumban az érintett általában nem érzi vagy látja, mivel ilyenkor még jellemzően kevés kellemetlenséget okoz; legfeljebb a vécépapíron vagy a vécécsészében lévő élénkpiros vér figyelmeztet arra, hogy baj van. A belső aranyér később azonban kifordulhat, ami már fájdalommal is járhat: kezdetben még spontán visszahúzódik, egy idő után viszont csak kézzel lehet visszahelyezni, súlyos esetben pedig már sehogy sem.

Amennyiben az aranyeres csomók a végbél záróizomzatán kívülre kerülnek és kizáródnak (azaz nem húzódnak vissza, és vissza sem helyezhetőek), aranyeres krízisről beszélhetünk. Az állapotnak olyan tünetei lehetnek, mint a heves fájdalom (amely miatt az ülés, állás is nehézzé válik), a duzzanat, az általános rossz közérzet, a hőemelkedés vagy a láz. A kizáródott aranyeres csomókban a lassabban áramló, pangó vér miatt vérrög is kialakulhat. Kifejezetten veszélyes állapotról van szó tehát, ami mihamarabbi orvosi ellátást - ez általában sebészeti beavatkozást jelent - igényel. Az aranyeres krízis egyébként csak egy az aranyér veszélyes szövődményei közül; ha túl sokáig várunk azzal, hogy szakemberhez forduljunk panaszainkkal, megnő a különféle fertőzések, a vérszegénység (jelentősebb vérveszteség esetén), illetve a végbéldaganat kockázata is.

Mire figyeljünk oda?

Mint minden más betegségnél, úgy az aranyér esetében is igaz, hogy a legjobb védekezés a prevenció. Étrendünk legyen rostban és folyadékban gazdag, így csökkenthetjük a székrekedés esélyét, ami az aranyér egyik fő rizikófaktora. Sportoljunk hetente legalább 3-4 alkalommal, és ha ülőmunkát végzünk, napközben óránként álljunk fel, mozgassuk át magunkat. Fontos pillére még a megelőzésnek, hogy ne tartogassuk a székletünket, székeléskor pedig ne üljünk túl sokat a vécén, és igyekezzünk nem erőlködve üríteni.

Amennyiben tüneteink alapján arra gyanakszunk, hogy aranyerünk van, minél hamarabb keressünk fel proktológus szakorvost: az időben megkezdett, megfelelően összeállított terápia segítségével ugyanis - feltéve persze, ha a beteg betartja az orvos utasításait - meg lehet akadályozni a komoly következmények kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!