Alzheimer-kór: áttörést hozhat egy játék

Érdekes és fontos információkhoz jutottak a demenciát kutató szakemberek a "Sea Hero Quest" mobiljátéknak. A férfiak és nők különböző térbeli tájékozódási stratégiákat használnak, és már a korai felnőttkortól hanyatlani kezd a tájékozódási képességünk - derült ki az első eredményekből. A munka már azon folyik, hogy a mobiljátékot klinikai környezetben is alkalmazhatóvá tegyék.

Idén májusban indította el az Alzheimer's Research intézet, kutatók és játékfejlesztők együttműködésével fejlesztett mobiljátékát a Deutsche Telekom. Eddig közel 2,5 millió ember játszott már a Sea Hero Questtel, létrehozva ezzel a világ első viszonyítási platformját az emberi tájékozódásról. (Magyarországon 2016. május 5. és június 30. között futott a Magyar Telekom kampánya, amelynek hatására eddig több mint 152 ezren töltötték le a Sea Hero Quest mobiljátékot.)

sea hero quest
A Sea Hero Quest címlapja. Kiderült, hogy a hanyatlás korábban kezdődik a feltételezettnél

Ezt pedig kulcsfontosságú lehet a demencia új, korai diagnosztizálását lehetővé tévő eszköz kifejlesztése szempontjából. A Sea Hero Quest a világon mindenhol, kortól és nemtől függetlenül tesztelte az emberek tájékozódási képességét, a kutatócsapat pedig San Diego városában, a Neuroscience 2016 konferencián bemutatta a játékkal begyűjtött adatok elsődleges elemzéséből származó eredményeket.


A londoni University College kutatója, Hugo Spiers vezeti a játékosok által névtelenül rendelkezésre bocsátott adatok elemzését, a University of East Anglia Alkalmazott Demenciakutatási Központjának professzorával, Michael Hornbergerrel együttműködve.

Az elemzésből származó első adatok alapján kimondható, hogy a korai felnőttkortól kezdve (a mintavétel 19 éves kortól indul) hanyatlásnak indul a tájékozódási képesség, és ez tovább folytatódik az élet során (például a 19 évesek esetén 74 százalékos volt a valószínűsége, hogy elérik a végcélt, míg a 75 évesek körében ez 46 százalékra csökkent). Ez a hanyatlási görbe éles ellentétben van a korábban, kisebb mintavétellel (mintegy 100 fővel) lefolytatott vizsgálatok eredményével, melyek arra utaltak, hogy ez a hanyatlás csak későbbi életszakaszban várható.

Az időskori szellemi hanyatlás jellemzői az emlékezőtehetség romlása, a koncentrációkészség csökkenése, az intellektuális teljesítőképesség olyan szintű romlása, amely már a mindennapi életben is jelentős problémákat okoz. Az életkor előrehaladásával ademenciaegyre gyakoribbá válik: a 65-74 év közöttiek mintegy 3 százaléka szenved a demencia valamilyen formájában, míg a 85 éves kor felettieknek már majdnem fele. Részletek! 

A kutatási eredmények arra utalnak, hogy az agy tájékozódási képességekért felelős területei fogékonyabbak a demencia okozta leépülésre, mint az emlékezetért felelős területek. Ezért mostantól lehetségessé válhat a demencia kialakulásának diagnosztizálása, még jóval azelőtt, hogy a betegeknél a memóriavesztés tünete mutatkozna. Ilyen módon már jóval korábban lehetségessé válik a pácienseknél a betegség felismerése és kezelése, a jövőbeli gyógyszeres és nem-gyógyszeres kezelések alkalmazása.

Forrás: Origo.hu

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag