A főzés és a gyertya égetése is ronthatja az asztmások tüneteit

A gyertyák égetésével levegőbe jutó füst, illetve a főzés során keletkező gőz is ronthatja az asztmások tüneteit.

Egy romantikus, gyertyafényes vacsorára valószínűleg kevesen mondanának nemet, az azzal járó, beltéri levegőt károsító hatások ugyanakkor az egészségünkre is káros hatással lehetnek. Dán kutatók egy friss tanulmányban felhívták a figyelmet, hogy a gyertya égetése, illetve a sütés-főzés során levegőbe kerülő anyagok súlyosbíthatják az asztmások tüneteit - írja a Science Daily.

Óvatosan a gyertyafényes vacsorákkal

Amikor bekapcsoljuk a sütőt, vagy gyertyát gyújtunk, a légtér 100 nanométernél kisebb, ultrafinom részecskékkel és gázokkal telítődik. Megfelelő szellőzés hiányában ezek jelentős részét be is lélegezzük, aminek egészségkárosító hatásait több tanulmány is igazolta már. Az Aarhusi Egyetem Közegészségügyi Tanszékének friss kutatása most kimondottan azokat a fiatal, 18 és 25 év közötti embereket vizsgálta, akik enyhe asztmával küzdöttek.

gyertya, vacsora
Vigyázzunk a gyertyafényes vacsorákkal, ha asztmás tüneteink vannak! Fotó: Getty Images

"A vizsgálat során megfigyeltük, hogy még az enyhe asztmában szenvedő, kimondottan fiatal résztvevőknél is kellemetlen tüneteket jelentkeztek, ha a helyiséget nem szellőztették megfelelően főzés, gyertyaégetés közben. A fiatalok szervezete általában ellenállóbb, mint a középkorú vagy idős embereké, ezért is aggasztó, hogy a levegőbe jutó részecskék náluk is érzékelhető panaszokat váltottak ki" - hangsúlyozta Karin Rosenkilde Laursen, a tanulmány vezetője.

A kutató szerint a tanulmány eredményei nem csupán az asztmával küzdők számára lehet tanulságosak. A tél közeledtével ráadásul egyre többen gyújtunk a lakásban gyertyákat, illetve a szellőztetések is megrövidülnek a hűvösebb kinti idő miatt, a beltéri levegő tisztaságára így kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!