+6° - +19°
Kettős front

Magas vérnyomás: mit mond az orvos a betegnek?

Ugyan az utóbbi néhány évben javultak a statisztikák, még mindig a lakosság közel negyede magas vérnyomással él Magyarországon. Sokan nem veszik komolyan a minden nyolcadik halálesettel összefüggésbe hozható hipertóniát, de vannak, akik nem is tudják, hogy érintettek. Hogyan hívhatja fel a figyelmet a háziorvos?

Nem csak hazánkban az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma a magas vérnyomás, de a fejlett országokban is népbetegségnek számít. A daganatos megbetegedések mellett a hipertónia felelős a legtöbb halálesetért Magyarországon, bizonyos becslések szerint a lakosság negyede érintett, esetükben tartósan a 140/90 Hgmm-es határérték fölöttit mutat a mérőműszer. Általában nem gyógyítható, de megfelelő étrend és életmód - illetve szükség esetén gyógyszeres kezelés - mellett kontroll alatt tartható a magasvérnyomás-betegség. Az orvos feladata a diagnózis felállításán túl, hogy a beteg tudtára adja: elsősorban maga tehet egészsége jobbá tételéért.

Már az orvos láttán is nő a vérnyomás

Dr. Szebényi Attila háziorvos kiemelte: első lépésként azt a legfontosabb megállapítani, hogy valóban tartós-e a magas vérnyomás, vagy csak az orvosi vizsgálatnak tudható be. "Stresszhelyzetben teljesen természetes a magas vérnyomás, egy Forma 1-es pilótának a rajt előtt 200 feletti értéket mutatna a műszer, ami adott helyzetben érthető és normális dolog. A szakirodalom fehérköpeny-hipertóniának nevezi azt, amit a mérés eredményébe is bele kell kalkulálni. Már a legáltalánosabb vizsgálaton is stressz éri a beteget, ami magas vérnyomást eredményez. A mérvadó így az, amit otthon, nyugodt körülmények között mér magának" - hangsúlyozta a háziorvos.

Magas vérnyomásra utaló tünet lehet a szapora szívdobogás és mellkasi fájdalom, az ok nélküli izzadás, a rossz térérzékelés miatti egyensúlyzavar vagy a rendszeresen visszatérő, lüktető fejfájás. Ezen tünetek ugyanakkor számos másik betegség előfutárai lehetnek, ha tapasztalja önmagán, tanácsos orvoshoz fordulni!

A kezelést nehezíti, hogy sokan egyszerűen nem is tudnak róla, hogy érintettek a betegségben. Tünetei - mint például a visszatérő fejfájás, kipirult arc, vagy a gyakori szédelgés - rendkívül általánosak akár a normális tartományban mozgó vérnyomás esetén is, így sokan csak a kötelező orvosi vizsgálatok során akadnak fenn a rostán. "A magasvérnyomás-betegség rendkívül alattomos dolog, mert közvetlen panaszt nem okoz, a szervezetben mégis komoly megbetegedésekhez vezethet. Fontos ezért tisztázni a pácienssel, hogy kezeletlenül milyen következményei lehetnek, illetve miért is kell komolyan venni a diagnózist" - tette hozzá Szebényi Attila.

A magasvérnyomás-betegség kezelésében a beteg együttműködése is nagy szerepet kap

A magasvérnyomás-betegség kezelésében a beteg együttműködése is nagy szerepet kap

Fontos az orvosnak letisztázni a magas vérnyomás okát is, vagyis hogy elsődleges vagy másodlagos hipertóniával kell-e számolni. Az elsődleges hipertóniát egyszerre több tényező alakítja ki, míg a másodlagos hipertónia esetében egy azt kiváltó kórfolyamat áll a háttérben, melynek kezelésére is feltétlenül szükség van. "Elhízott, tartósan ülő munkát végző beteg esetén komoly életmódbeli változást kell szorgalmazni, a páciens tudtára kell adni, hogy csak rajta múlik, hogy változik-e az állapota" - mondta el a háziorvos. Az idősebb, sok évtizede bevett életmódot és étrendet követő emberek esetében jóval nehezebb változásra sarkallni a pácienst, a vaskalapos szemlélet gyakran áttörhetetlennek bizonyul, de ha a beteg nem akar meggyógyulni, az orvos sem tehet sokat.

A reakciótól függően természetesen a beteget is meg lehet nyugtatni, hogy nem halálos betegségről van szó - illetve csak akkor lehet halálos, ha nem törődik vele -, megfelelő önfegyelemmel és tudatos életvitellel sokat javíthatnak az állapotukon. "Az utóbbi néhány évben szerencsére javulás állt be a szív- és érrendszeri megbetegedések, így a magasvérnyomás-betegség esetében is, melyben jelentős szerepe van az egészséges életmódot hirdető tömegkommunikációnak. Össztársadalmi felelősség az érintettek számának csökkentése" - emelte ki Szebényi Attila.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső