A macskának az arcára van írva, mit szeretne

A macskáknak 276 különböző arckifejezésük van – állapította meg a tanulmány. Kiderült az is, hogy négylábú társállataink sokkal bonyolultabban kommunikálnak, mint azt korábban hittük.

Valószínűleg minden macskatulajdonosnak ismerős lehet az a ragyogó szemű, kérlelő cicatekintet, amelyet az üres etetőtál mellett öltenek magukra a kiskedvencek. Ahogy az emberek, úgy a macskák is számos arckifejezést használnak a mindennapokban – a CNN oldalán is közzétett, friss tanulmány több száz fajtát azonosított be. 

Az arcukkal is kommunikálnak a macskák

A Behavioral Processes folyóiratban a múlt hónapban megjelent tanulmányban két amerikai tudós 276 különböző arckifejezést számolt össze, amit a macskák akkor öltöttek magukra, amikor egy fajtatársukkal érintkeztek. Vagyis nemcsak az emberrel, de egymással is kommunikálnak ilyen módon az állatok.

"Tanulmányunk bebizonyítja, hogy a macskák kommunikációja összetettebb, mint azt korábban feltételeztük" - mondta Brittany Florkiewicz, a tanulmány egyik társszerzője. Szerinte az arckifejezések használatának elterjedésében az állatok háziasításának is szerepe volt. A háziasított macskák jóval szociálisabbak a vadon élő macskafajtáknál, emiatt a kutatók számítottak is rá, hogy fejlettebb módon kommunikálnak egymással, akár az emberektől ellesett technikákat is használva. Viszont még őket is meglepte, hogy ilyen sokrétű arcjátékra képesek ezek az állatok.

macska
Arcukkal is kommunikálnak a macskák. Fotó: Getty Images

Az adatok gyűjtése érdekében a vezető szerző, Lauren Scott 2021 augusztusa és 2022 júniusa között 53 macskát filmezett le egy Los Angeles-i  macskakávézóban (vagyis olyan kávézóban, ahol a vendégek örömére házimacskák is tartózkodnak). Az összesen 194 percnyi videófelvételből egy számítógépes program segítségével elemezték ki az állatok arckifejezéseit. A szoftver nem vette figyelembe az olyan akaratlan mozgásokat, amelyek például a légzéshez, vagy az ásításhoz köthetők.

Persze nem tudtak minden arckifejezéshez egyértelmű jelentést társítani, de Florkiewicz és Scott arra jutott, hogy a kódolt kifejezések 45,7 százaléka barátságos, míg 37 százaléka agresszív volt. A barátságos arckifejezés során például a fülek és a bajusz előremozdul, miközben a szemek szűkebbre záródnak. Ezzel szemben egy agresszív macskának összeszorul a pupillája, a fülei a fejéhez simulnak, és a nyelvét kissé kidugja az ajkán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.