Életmód
Alrovatok
"Akkor te most nem ehetsz semmit?"
Eljátszottunk-e már azzal a gondolattal, hogy miről tudnánk lemondani a legkönnyebben, ha valamilyen okból szükséges lenne? A HáziPatika.com szerkesztősége most megmutatja, mennyire nehéz belevágni és végigcsinálni egy 30 napig tartó kihívást. Többek között étrendi megszorításokat, illetve intenzív mozgást vállaltunk be. Nézzük a részleteket!
A poloskainvázió ellen így védekezhetünk
Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár - mint a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy - élne például Budapesten, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen - mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.
Bújócska a patkányokkal
Nincs olyan nagyváros, ahol ne lennének patkányok, újabban Budapesten is sok helyen észlelik ezt a kártevőt. Ha egyedileg védekeznek ellenük, képesek heteken keresztül elhurcolni a kihelyezett mérgeket, a környéken élők pedig szurkolhatnak, hogy ne kapjanak el tőlük semmit. De mit terjeszthetnek ezek a rágcsálók, és miért olyan nehéz védekezni ellenük?
Meglepő dolog derült ki a nyelvről
Nyelvünk nemcsak ízeket érzékel, hanem szagokat is - derítették ki amerikai kutatók. A tudósok úgy vélik, felfedezésük révén csökkenteni lehetne a cukorbevitelt és fel lehetne venni a harcot az elhízással, ha édes szagokkal gazdagítanák az ételeket.
Kerülendő élelmiszeradalékok
A modern élelmiszeripar erősen támaszkodik az adalékanyagokra. Ezek közül többet hoztak már összefüggésbe rákkal, hiperaktivitással, szédüléssel, fejfájással, elhízással és depresszióval. Természetesen nem mindegyik káros, de ha lehet, az alábbiakat jobb elkerülni.
Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.