Így hizlalhat a sport is

Ki ne ismerné, milyen jó sportolás után azt érezni, hogy szorgalmasak voltunk, és sok-sok kalóriát elégettünk. Sokan azonban olyan szinten szárnyra kapnak ettől, hogy nagy zabálásba fognak.

Átlagosan körülbelül 150 kalóriával több landolt azoknak a tányérján, akik részt vettek a brit egyetem, a Loughborough University vizsgálatában - írja a német focus.de . Összesen 40 embernél hasonlították össze az étkezési szokásokat a legalább heti 3 edzés után azzal, ahogy a pihenőnapokon táplálkoztak - kijózanító eredménnyel. "Edzés után ugyanis a résztvevők majdnem negyedével többet ettek, mert úgy érezték, hogy megérdemlik" - mondta a tanulmány szerzője, Dr. Lewis James.

Egy korábbi kutatás szerint hatékonyabb a reggeli edzés, ha előtte bekapunk néhány falatot. Részletek cikk ünkben.

A szakember óva int attól, hogy az edzés napján ekkora adagot fogyasszunk, mert az kioltja a mozgás okozta hasznot. "A tervezett energiabevitel ilyen szintű megnövelése gyengítheti a fizikai aktivitás által kiváltott negatív energiaegyensúlyt, ezzel együtt pedig a rendszeres testmozgással elért súlycsökkenés is sokkal kisebb lesz. "

Hajlamos a zabálásra az, aki rendszeresen edz.
Hajlamos a zabálásra az, aki rendszeresen edz. Fotó: 123rf

A táplálkozási szakértő szerint azért rakják tele a sportolók a tányérjukat, mert tudatában vannak annak, hogy újra mennek majd edzeni. Dr. Lewis James kijelentette: "A tanulmány eredménye tehát egyértelműen az, hogy ha ezzel tisztában vagyunk, már az előző edzés után megnöveljük a tervezett energiabevitelt." Azaz, ha a rendszeres edzés ellenére nem olvadnak le rólunk a kilók, a táplálkozásra kell jobban odafigyelni. Mert a sport nem legitimálja a túl sok étel elfogyasztását. Fogyást csak akkor lehet hosszútávon elérni, ha a mozgást egészséges étkezéssel kombináljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.