Eddig marad az esős idő (2019.04.29.)

A szél és a csapadék uralja majd időjárásunkat a következő napokban, napsütés csak elvétve fordul majd elő.

Hétfő kora délutántól már van esély arra, hogy kisüssön a nap, mert előbb az ország keleti, majd a középső részén is felszakadozik a felhőzet - írja a met.hu . A borús idő azonban egyelőre megmarad, sőt, a nyugati országrészben esőre, záporra is lehet számítani. A szél a Dunántúlon és a főváros környezetében időnként erős, az Észak-Dunántúlon pedig viharos lesz. Napközben 13-19 fok között alakul a hőmérséklet.

Felhős, szeles, viharos időnk lesz.
Felhős, szeles, viharos időnk lesz. Fotó: 123rf

Csípős lesz a kedd hajnal, csak 5 és 10 fokot mutat majd a hőmérő. Sok helyen csapadékra is kell számítani, de esernyőt elsősorban az ország keleti felében élők vigyenek magukkal, mert itt nemcsak kora reggel fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Napközben szinte az egész ország fölött erősen felhős vagy borult lesz az ég. Maximum 12-18 fokig melegszik a levegő, ráadásul az élénk, néhol erős szél tovább rontja majd a hőérzetünket.

Szerdán, május elsején főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között, a nappali maximumok 14-21 fok között alakulnak.

Csütörtökön és pénteken több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehet zápor, egy-egy zivatar, a hőmérséklet is kicsivel magasabb lesz, néhol akár 20- 22 fokot is mérhetünk napközben.

Szombaton és vasárnap viszont újra hűvös, szeles idő várható, napközben is hidegebb lesz, előreláthatólag nem emelkedik majd 15 fok fölé sem a hőmérő higanyszála.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?