A poloskainvázió ellen így védekezhetünk

Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár - mint a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy - élne például Budapesten, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen - mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.

A lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának része a poloskalárva, így megelőznék a rovarok invázióját.

poloska, invázió, madár, rovar,
A nagyobb madárpopuláció megfékezhetné a poloskák elszaporodását. Fotó: 123rf

Lenne min változtatni

Április végén indul és egy hónapon át tart majd a Fülemülék éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat. Ennek során az ország több pontján lehet majd hallgatni a fülemülék énekét, több helyszínen pedig madárgyűrűzést is tartanak az állatvédők.

Ha az a cél, hogy a fővárosban sokkal több fülemüléhez hasonló, bokorban fészkelő faj éljen, akkor meg kellene változtatni a felfogást a zöldterület-kezelésről. A nagy parkjaiban ugyanis hiányoznak a "valódi bokrok", hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így semmi nem tud bennük fészkelni. Az igazi bokrok inkább olyanok, mint egy vekni kenyér: az alapjuknál a legszélesebbek - magyarázta Orbán Zoltán. Példaként a kökényt említette.

Itt van az ázsiai márványospoloska-invázió, és az afrikai vándorpoloska is szaporodni kezdett. Ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor a madarak szépen kordában tartanák az ilyen invazív fajokat is, a poloskainváziók mértéke csökkenne - véli a szakember. A szarkák ráadásul nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.