Csak a férfiak lesznek betegek?
A család férfi tagjai igazán eredményesen akkor vértezhetik fel magukat az egészségüket károsító, veszélyeztető tényezőkkel és kórképekkel szemben, ha a családi anamnézissel is tisztában vannak.
Tudta például, hogy a statisztikák szerint fokozott a prosztatarák kialakulásának veszélye azoknál, akiknek a rokonságában már előfordult ez a típusú daganatos betegség? Mindez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a táplálkozás és az életmód is közrejátszik, ám mint ahogy azt Kónya Márton biológus elmondta, érdemes tudatosítani: minél több érintett volt a családban, annál nagyobb ezen típusú férfibetegség kockázata.
Csak férfiakat betegítenek meg
A férfi ivarszervekhez köthető megbetegedéseken felül az egyes kromoszómákhoz köthető, öröklődő betegségekre is ki kell térnünk. Kezdjük az x-szel, méghozzá a recesszíven örökölhető kórokkal: ezek lényege, hogy a gén, melynek a mutációja a betegség kialakulásához vezet, az x-kromoszómán helyezkedik el.
Egy kis genetika: „Ha egy hibás gént tartalmazó x-kromoszóma mellett van egy egészséges x-kromoszóma, a betegség nem alakul ki. Mivel a nőkben két x-kromoszóma van, náluk az egészséges x elvégzi a feladatát, így a nők hordozók, de nem betegek. Egy hordozó nő 50-50 százalékos eséllyel adja tovább a hibás illetve a normális x-kromoszómáját, így a hordozó nő lányainak fele szintén egészséges hordozó lesz, másik fele egészséges, nem hordozó. A hordozó nő fiainak fele egészséges nem hordozó – férfi nem lehet hordozó –, a másik fele beteg lesz. Egy egészséges férfi nem adhat tovább hibás gént, ám a beteg férfi lányai mind hordozók lesznek, fiai pedig mind egészségesek” – magyarázta Kónya Márton.
Ezeket a betegségeket örökölheti ilyen módon egy férfi:
- Agammaglobulinaemia (Bruton-típus)
- Alport-szindróma
- Becker muszkuláris disztrófia
- Duchenne muszkuláris disztrófia
- Fabry-betegség (angiokeratoma corporis diffusum)
- Fragilis X-szindróma (Martin Bell-betegség)
- Hemofília A (VIII. faktor-hiány)
- Hunter-betegség
- hidrocefalusz (izolált, van autoszómális recesszív és autoszómális domináns formája is)
- ichtiózis
- spinális ataxiák
- színtévesztés (színvakság, van AR és AD formája is)
- tesztikuláris feminizáció
Amikor az y-kromoszóma a ludas
„Az y-kromoszómán nagyon kevés gén található, ezek általában a spermium képzésért, illetve az elsődleges férfi jegyekért felelősek. Ismert az y-mikrodeléció, mely általában meddőségi problémákat okoz, ilyen esetben gyakran csak mesterséges megtermékenyítéssel lehet terhességet létrehozni” – válaszolta kérdésünkre Kónya Márton. „Ezt a rendellenességet a fiú gyerekek 100 százalékban öröklik” – tette hozzá.
Egyéb betegségek
Az egészségtudatos férfiaknak még egy mankója lehet: figyelniük kell azokra a betegségekre is, melyek halmozott előfordulást mutatnak a családban, és több felmenőt megbetegítettek. Ilyenek lehetnek a szív- és érrendszeri problémák ugyanúgy, mint a daganatos megbetegedések vagy a diabétesz. A családi kórelőzmény tudatában azonban a megfelelő szűrővizsgálatokkal és prevencióval nagy eséllyel időben kiszűrhetők, megelőzhetők, illetve – idejében felfedezve – kezelhetők ezek a kórképek.