Életmód
Alrovatok
A pH-érték - amit bőrápoláskor is szem előtt kell tartani
Az érzékeny bőr ápolása során arra is oda kell figyelnünk, hogy a testünket fedő bőrtakaró fiziológiai egyensúlyát fenntartsuk. Olyan kozmetikumokat érdemes alkalmaznunk, amelyek használatával a bőr védelmi rendszerét is erősíthetjük.
Koronavírus: erre figyelmeztet egy új robot
Vajon ki hogyan reagálna rá, ha egy robot utasítaná, hogy tartsa be a kötelező szociális távolságot? Ez a lehetőség már nem is tűnik olyan távolinak, mérnökök és tudósok ugyanis megalkottak és javában tesztelnek egy speciális, megfigyelő robotot.
Ők a hikikomorik. Van kiút ebből az élethelyzetből?
Japánban több millió ember él remeteként, a társadalom elől a szobájába visszavonulva. Több, állami támogatású szervezet is megpróbálja őket ismét kicsalogatni a közösségbe, akár még "fogadott nővért" is bérelhetnek nekik, aki segíti őket a visszailleszkedésben.
Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.