Valószínűleg mindenkinek van időnként egy-egy olyan napja, amikor legszívesebben ki sem lépne a lakásából, inkább az otthon nyugalmában olvasgatva, vagy tévézve ütné el az időt. Bizonyos emberek számára viszont évekig, vagy akár évtizedekig ezzel telnek a mindennapok, mert úgy érzik, nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, vagy különböző fóbiáik miatt képtelenek elhagyni a legszűkebb komfortzónájukat is. Japánban különösen nagy gondot jelent az önként vállalt magány , már külön neve is van ennek a jelenségnek: a modern kor remetéit hikikomorinak nevezik.
Több, mint agorafóbia
Szabad fordításban a hikikomori annyit tesz: a világtól visszavonultan élő. A kifejezést Saito Tamaki japán pszichológus használta először 1998-ban azokra a tinédzserekre és fiatal felnőttekre, akik elbújdostak a társadalom szeme elől és évekig szinte ki sem mozdulnak a szobájukból. Sokan a szüleik vagy rokonaik ellátására szorulnak, akik gyakran segítséget sem kérnek, csak csendesen asszisztálnak a magányos életvitelhez. A jelenségre nem véletlenül a 90-es évek második felében figyelt fel a pszichológus, a japán ingatlan- és részvénybuborék kipukkadása ugyanis ekkor küldte padlóra a szigetország gazdaságát, ami miatt rengeteg ember veszítette el a munkáját vagy vált földönfutóvá. Az amúgy is erős szociális nyomás alatt tartott japán társadalom egy része úgy érezte, nem képes beilleszkedni, tehetségtelen és csak szégyent hoz magára és a családjára. Emiatt a közösség elől elbújdosva inkább a magányt választották.
A probléma azonban a gazdasági válságból való kilábalást követően sem szűnt meg, sőt azóta még több magányos ember rekedt a menedéknek érzett otthon fogságában. A hivatalos adatok szerint jelenleg nagyjából 500 ezer és másfél millió közé tehető a szigetországban élő hikikomorik száma, de a kevésbé óvatos becslések szerint elérheti a 10 milliót is. Legtöbbjük tévézéssel és videojátékokkal tölti a napja nagy részét, akik vállalnak is valamilyen munkát, csak az otthon is elvégezhető feladatokra jelentkeznek. A bevásárlást internetes rendeléssel intézik, vagy ha nagyon muszáj, éjszaka kiosonnak egy közeli boltba, amikor a lehető legkevesebb emberrel találkozhatnak.
A jelenséget sokan agorafóbiaként is emlegetik, ami egyfajta szorongásos zavar , gyakran jár együtt pánikbetegséggel. Lényege, hogy az érintett fél az olyan helyektől, helyzetektől, amelyekből nehéz a menekülés, a nagy tömegben pedig szorongás, vagy akár pánik lesz rajta úrrá. A jelenséget kutató pszichológusok szerint ugyanakkor a hikikomoriban szenvedők nagy része nem is kimondottan az emberek közelségétől, sokkal inkább a negatív megítélésüktől retteg. Tény azonban, hogy az érintettek körében az átlagosnál jóval magasabb a különböző mentális betegségek (elsősorban a depresszió) előfordulásának aránya.
Bérelhető nővérek segítik a visszailleszkedést
A hikikomorik életét tovább nehezíti, hogy a társadalom is megbélyegzi őket, sokan egyszerűen ingyenélőknek, naplopóknak tartják őket. Emiatt még nehezebb az érintetteknek összeszedni a bátorságot és kilépni a biztonságot jelentő négy fal közül a közösségbe. Több olyan, államilag is támogatott civil szervezet is azon dolgozik, hogy javítsanak ezeknek az embereknek az életminőségén. A BBC cikke bemutatta a Rent-a-sister nevű szolgáltatást, melynek lényege, hogy egy "nővérnek" hívott, kirendelt segítő keresi fel a visszahúzódó embereket, hogy javítsa az önértékelésüket és segítsen nekik apró léptekben visszatalálni a társadalomba.
A bérelhető nővéreknek nincs kimondott egészségügyi végzettségük, de egy tanfolyamon vesznek részt, amelyben felkészítik őket, hogyan lehet egy bizalmas kapcsolatot kiépíteni a magányba burkolódzó emberekkel. Az egyik ilyen nővér, Ayako több mint egy évtizede foglalkozik már hikikomorik segítésével. Mint mondta, átlagosan fél és két év közötti időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kellő bizalom alakuljon ki a felek között és elkezdődhessen a gyógyítási folyamat. Általában fiatal felnőtteket látogat, akiket már az iskolában is kirekesztettek és zaklattak a társai, sokan így a tanulmányaikat is félbehagyták. A család felől érkező megfelelési kényszer, illetve a munkahelyi sikertelenségek csak még tovább fokozzák ezeknek az embereknek az elszigetelődését.
A visszailleszkedés mindenkinek kissé eltérő ütemben zajlik. A nővér kezdetben a szobájukban látogatja meg a hikikomorikat, de az is előfordul, hogy a csukott ajtó két oldalán zajlanak az első beszélgetések, vagy ha nem kap választ, csak becsúsztat egy levelet az ajtó alatt. Mikor a segítő elérkezettnek látja az időt, elhívja egy rövidebb sétára is a mentoráltját. A kimozdulások idővel egyre gyakoribbá válnak, egy közös étkezéssel vagy mozival is kiegészülhetnek. Céljuk elsősorban az, hogy a visszahúzódó embereket ráébresszék: nincs miért szégyellniük magukat és nem kell tartaniuk a többi embertől sem. Bizonyos esetben orvosok segítségét is igénybe kell venni, és még így is csak ideiglenes sikereket lehet elérni. Viszont a program indulása óta rengeteg embernek sikerült a nővérek segítségével saját lábra állni és utat találni a társadalomba.
Az önként vállalt szociális izoláció nem csupán a távol-keleti szigetországban okoz problémát, világszerte egyre gyakrabban megfigyelt jelenség. Hasonló eseteket egyre nagyobb számban azonosítanak Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban is. A BBC egy másik cikkében a világ minden pontjáról gyűjtött történeteket olyan emberektől, akik az önkéntes magányt választották. A beszámolók szerint egyesek számára egy közeli családtag halála okozott beforratlan sebeket, míg mások iskolai zaklatás vagy sorozatos munkahelyi kudarcok hatására fordultak el a társadalomtól. A koronavírus-járvány miatti bizonytalan gazdasági helyzet valószínűleg tovább ront majd rengeteg ember életkörülményein, így a magányos emberekre kiemelt figyelmet kell majd fordítani.
