Életmód
Alrovatok
Koronavírus: a betegeknek ennyi táppénz jár
Akár kórházban lábadozik valaki, akár a COVID-19 miatt házi karanténba kerül, jogosult táppénzre. Az összefoglalót, amelyből minden fontos információ kiderül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága készítette.
Koronavírus: van, ahol kijárási tilalmat vezettek be
Sorra hozzák az eddig nem, vagy csak kevéssé érintett országok a drasztikus intézkedéseket, annak reményében, hogy gátat szabhatnak a járvány terjedésének. A Fülöp-szigeteken a 12 milliós Manilában és környékén például este nyolctól hajnali ötig kijárási tilalom van érvényben.
Koronavírus: ez vár az óvodákra itthon
Még a hétvégén elkészül az a kormányrendelet, ami visszaadja a rendelkezési jogot az önkormányzatoknak az óvodák és a bölcsődék bezárása felett. Ennek értelmében a helyhatóságok egyedi felelőssége lesz, hogy bezárják-e a koronavírus-járvány miatt a kisgyermekek felügyeletével foglalkozó intézményeket, vagy sem.
A szakadozott felhőzet mellett a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délután a keleti tájakon is megszűnik az eső, záporeső, majd északnyugat felől újabb záporok érkeznek, néhol az ég is megdörrenhet. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében, illetve a magasabban fekvő helyeken viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 10 és 16 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb az idő. Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.